2017. augusztus 13., vasárnap

Malackergető (2017)

A Zöldpont Életmódklub ötödik alkalommal rendezte meg ezt a túrát a Zselic DNY-i részén. A “Malackergető” rövid távnál ez a második rendezés volt. Ez a túra nekem eddig mindig kimaradt, talán a hosszabb távok és az éjszaka miatt de idén már nem volt mese meg kellett csinálni. 
Szerencsére találtam túratársakat is, Éva és Kriszta jól elbeszélgettek egymással és pedig kicsit lemaradva csendben élvezhettem az éjszakai erdőt. A Rajt a Katica Tanyán volt, a nevezés gyorsan ment, részletes itinert és színes térképet is kaptunk a nevezési díj a helyszínen 1200 Ft, de előnevezéssel csak 800 lett volna ami teljesen korrekt.  
A túra kétharmadát két hete nappal végigjártuk, most a maradék harmadát, a sárga sáv részt pedig még világosban teljesítettük. Ez így jó is mert a sárga egy kicsit bonyolultabb szakasz, jobban kell figyelni a jelzéseket és a GPS-t is. 
Itt találkoztunk csontokkal,  nem ismerem a korábbi túrák történetét, hogy esetleg minden  sporttárs beérkezett e.
Az első ellenőrző pont önkiszolgáló lyukasztós volt a Görgényi vadászház közelében. 
Az erdészeti úton már erősen sötétedett de a lámpákat a Feneketlen-kút után kezdtük csak használni. A forrásnál már emberes pont volt, körtét, pogácsát és csokit is kaptunk. 
A zöld sávon több túrázó is jött már szembe, a hosszabb távosok villogtak felénk az éjszakában. A Mátyás-kutat észre se vettem a sötétben simán elmentünk felette. Aztán a domb tetőn már kellemes szellő várt bennünket. 
Találkoztunk Vuk egy rokonával is, az úton üldögélt és nyilván lámpáink elvakították mert nem szaladt el.  Pár perc múlva újra láttuk ahogy szájában a vacsorájával lassan ballagott mellettünk. 
A tökéletes körpanorámában a csillaghullást is láthattuk volna ha a felhők megkegyelmeznek de nem tették.  Egy rövid szakaszon lekapcsoltuk a lámpákat hogy érezzük a sötétség erejét, sikerült is, a Csurgoványi erdő D-i végén be is néztük az elágazást és emiatt vissza kanyarodtunk a sárgára egy rövid szakaszon. Innen már gyorsan leereszkedtünk  Patcára és a célba.  3 óra 45 perc alatt teljesítettük a távot, a szint 4 óra. 
A négy távon összesen közel 100 túrázó indult ami egy kicsit talán kevés, de nem tudom korábban mekkora volt a részvétel. 
Nyilván a túra előtti sötét felhők sokakat elijesztettek. Az erdő – mező teljesen porszáraz volt és túra közben sem esett egy csepp sem. 

Köszönöm a túrát, jó volt.

Még több fotó, katt a kis képre:

Malackergető (2017)


2017. augusztus 5., szombat

Pincehely - Ozora - Simontornya

Szeretem történelmünk régi emlékeit, így a várakat is. Tolna megye szép várait már régen láttam így erre a várlátogató túrára is elmentem. Nem voltunk sokan, -  7-en. Érdekes , hogy egy héttel ezelőtt még sokkal többen jelezték, hogy jönnének. Vajon mitől gondolták meg magukat?  Talán ettől?
Én egy kicsit változtattam az utazási logisztikán így néhány órára elhagytam a csapatot és helyette Pincehely látnivalóival  ismerkedtem. A nagyközség több érdekességgel is rendelkezik, a túravezetőnk figyelmembe ajánlotta a Két Kettes Büfét így ennek felkeresésével kezdtem a városnézést, 
 Aztán a központban nézelődtem, majd felkerestem a nevezetes Aréna Cukrászdát csak azért , hogy megkóstoljam a nevezetes sör fagyit. A csapolt változat jobb.
Túratársaim ezalatt a Sió árnyas vízpartján sétálgattak Ozora felé. "Sajnáltam" is, hogy nem tarthattam velük hiszen a napsütéses, füves  folyópart nyilván nagyon szép lehet, később amikor újra találkoztunk kicsit más lett a véleményem a döntésemről.
Egy régi teljesítménytúrán jártam arra és még csónakkal is kereszteztem a Siót, ez már sok éve volt. Elbuszoztam Ozorára,megkerestem a vár geoládáját  majd a templom hűvös árnyékában vártam be a csapatot. Gyorsan meg is érkeztek,  csak azt nem értettem, hogy miért kanyarodtak le a várhoz vezető útról. Utánuk menve aztán rájöttem, ide igyekeztek, úgy tűnt "kicsit kimelegedtek."


Aztán csak felkerekedtünk és megnéztük Ozora nevezetes várát. Itt a nyugdíjas belépő 1000 Ft ebben csoportos vezetés is van, a csoportok kb. félóránként indulnak. A pince és földszint egyedül is bejárható, az emeleti részek viszont csak vezetéssel!




A település nevezetes a közelben zajló fesztiváljáról is. A távoli zene dübörgése is ide hallatszott, később Simontornyán találkoztunk is a fesztiválozók egy nemzetközi csoportjával nem migránsok voltak bár ki tudja...a rendőrök mindenesetre ott voltak a háttérben.
Ha érdekel a fesztivál hangulata akkor nézd meg ezt a korábban készült videót!

Ozora templomát és a központját is körbenéztük, lehetett egyet fagyizni is és még egy jó hot-dogot is bekaptam, jól is esett, főleg a hideg itókával leöblítve.



Ozora után Pincehelyen keresztül Simontornya volt a cél. Nem egyértelmű a buszmegállók elhelyezkedése így aztán több helybéli lakost is megkérdeztem, hogy vajon hova kell állni ha Pincehelyre mennék. Meg is mondták, mind az 5 ember ugyanazt a helyet jelölte meg, így aztán oda is álltam, a többiek ugyan 6:1 arányban leszavaztak, de – mint mindig – most is nekem volt igazam. 
A MÁV szétszedte a síneket így aztán vonatpótló buszok járnak a térségben ezzel mentünk tovább Simontornyára. Volt buszos városnézés is Pincehelyen mivel a másik busz lerobbant és vissza kellett menni az utasokért. 
Simontornya állomásán a már említett nemzetközi társaság nagyon érdekes, színes de alapvetően kedves, békés  és vidám volt igaz elég sok szemét maradt utánuk. 




Mi elsétáltunk a várhoz itt a belépő 300 Ft volt , mindkét várban 50% volt a nyugdíjas kedvezmény.  Fotó jegy is volt 500 Ft-ért, de nem igazán volt ellenőrzés. Megnéztük a látnivalókat, megkerestem itt is a geoládát majd a maradék idő egy részét itt múlattuk el.  A helyzet melegségére jellemző volt, hogy oda felé is elmentünk az egység mellett mégis volt aki nem vette észre! Aztán csak meglett.
Hazafelé ismét buszoztunk igaz légkondicionált IC pótlóval amit ingyenesen  lehetett igénybe venni Dombóvártól pedig ismét vonatoztunk a számozatlan kocsikkal érkező Somogy IC-vel. A kalauz néni nem igazán öregbítette a MÁV jó hírnevét de később némi jópofáskodással és a melegre való hivatkozással próbálta szépíteni a helyzetet.  Szerencsére gyorsan és kényelmesen hazaértünk. Csak az érdekesség kedvéért, ezen a túrán 4,5 l hideg folyadékot ittam meg , fele reggel még kemény volt.
Köszönöm a túrát, Berkes Józsi ismét jól megszervezte.

Még több fotó, katt a kis képre:
Pincehely - Ozora - Simontornya

2017. július 29., szombat

Szilvásszentmárton - Bánya - Somogyszentimre

Mindenek előtt jobbulást kívánok Lacinak mivel betegség miatt nem tudta levezetni ezt a szép zselici túrát.
A kb. 17 fős csapat Szilvásszentmárton mélyútján a kék sáv jelzésen ment fel a gerinc útra. Innen már inkább Józsi irányította a csapatot és így aztán a zöld sávon D-felé  indultunk.



A szépen kiépített Mátyás-kutat sajnos csak néhányan tartották érdemesnek megnézni pedig megyénkben elég kevés az így kiépített forrás és pihenőhely. A Dennai erdőben jártunk ahol Mátyás-király is vadászgatott, az Ő emlékét őrzi ez a forrás ahol megpihent.  
A másik kiépített forrásnál már megálltunk itt kis pihenőt tartott a csapat.

Feneketlen-kút

A Denna név - így nevezték régen a helyszín környékét - a szláv patriarchális családfő uralom emlékét őrzi. A szó a "dédszülőtől örökségképpen nyert falu"-t jelent. Denna eredetileg somogyi várföld volt. 1200 táján a pannonhalmi bencés apátság tótókat telepített a Zselicségbe, többek közt erre a területre is. 1268-ban Lőrinc nádor somogyi főispán a birtoknak egy részét a hetesi nemeseknek adományozta. Ezt IV. László megerősítette 1274-ben. 1490 táján Corvin János birtokolta a területet. 1722-ben a környező településekkel együtt a kaposi várhoz tartozott, mint puszta. 1726-ban a Batthyány családé, majd még ugyanezen évben átkerül az Eszterházy család birtokába. Nagy Lajos 1828-ban megjelent könyve szerint már egyetlen lakosa sem volt. Helyi hagyomány szerint a falu lakosait veszett farkasok pusztították el. A levéltári feljegyzések szerint a törökdúlás idején Kaposvár várának elfoglalását követően néptelenedett el a település. 1962-ben ásatásokat végeztek a Somogy Megyei Múzeum régészei a ma Szentegyházi tetőnek nevezett helyen. Megállapították, hogy valamikor egy 8,8m X 15,3m-es templom állt, mely alatt és körülötte temető húzódik, benne 3-4 ezer sírral. Így egyértelműen bizonyított a lakosság sorsa.



Denna maga, ahol a tó található, hajdanán Eszterházy birtok volt, amit mezőgazdasági területként hasznosítottak. A tó állatok itatására szolgált. Abban az időben a mezőgazdasági munkák java részét ökrös szekérrel végezték. A monda szerint a tóba süllyedt egy egész szekér ökreivel együtt, ezért kapta a Feneketlen-tó nevet. A tavat az 1950-es években tisztították ki, ekkor találtak benne szürke marha szarvat, ami alátámasztani látszik a régi legendát.
A Zselici Erdészet a területet 2004-ben kiépítette és a tó helyét kitakarítatta. Ma inkább kút jellege van, a vízmélysége kb. 1,5 méter.



A források után az erdészeti aszfaltúton mentünk Bányára. A dombot toronyiránt kereszteztük.  A közösségiház és temető után a horhón leereszkedtünk a Vicagera horgásztóhoz.


Innen már a régi vasút nyomvonalán gyalogoltunk tovább az egykori Somogyszentimre buszmegállójához. A 12.5 km-es túra nem a kiírt útvonalon vezetett de szép és látnivalókban gazdag volt az erdő és talán árnyékosabb is. Régen jártam erre így tetszett és időben vissza is érkeztünk.
Köszönöm a túrát.

Még több fotó, katt a kis képre:

Szilvásszentmárton - Bánya -
Somogyszentimre

2017. július 22., szombat

Szántód IVV (2017)

10. rendezés. Egy túra esetében ez már azért jelent valamit, ha mást nem akkor azt, hogy 9 éves lett a Szántódi SZKTE túrája, ami a kezdetekben Szamárkő/Fejérkő túrák néven indult.




A 2007-ben alakult egyesület nem kivenni akart a szervezett természetjárásból, hanem beletenni. Manapság ez már bizony tiszteletet érdemel mert kevés a követő. A felfestett több mint 100 km-es turistautakon 2008.07.26.-án rajtoltak el először a teljesítménytúrázók.
A következő évben, 2009.07.25.-én már 4 távon lehetett indulni, mivel az IVV túrasorozat  igényelte egy rövid táv kialakítását is melyre azonnal nagy igény mutatkozott.



A túrán a részvételi igény csökkent így 2014-ben a Fejérkő 50-es leghosszabb táv már nem került megrendezésre és azóta sem került vissza a túranaptárba. A három rövidebb táv rendezése folyamatos és remélhetőleg még bírják egy darabig a rendezők.  Az idei  176 fős nevezés jelzi, hogy van igény erre a túrára a Balaton térségében.
A számlázási szabályok változása miatt ez évben már a rendező egyesületek egy részének számlát kellett írni a nevezési díjról, ami még mindig jobb mint a pénztárgép beszerzése lett volna. Jó lett volna ha a résztvevők ezen nem csodálkoznának és vitatkoznának hanem a szükséges adatok megadásával hozzájárulnak a gyorsabb nevezéshez. Nem az SZKTE találta ezt ki!



A túra minden távja része a Somogy Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalomnak. Év elején sok túrát kihagytam, így aztán igyekeznem kell.  A “kupica” fokozatra talán van még esélyem. Családi programok miatt most csak a legrövidebb távra volt időm de legalább elmondhatom, hogy ezt is teljesítettem legalább egyszer szabályosan. 1-es sorszámmal indultam  és elsőnek értem be a célba is .



Ez a túraútvonal Szántód egyik legszebb ha nem a legszebb kilátást nyújtó pontjára a Fenyveserdő-kilátódombra vezeti el a túrázókat. Az erdő széli magaslaton pad és asztal is várja a túrázókat valamint ez a megye első túramozgalmának a Fejérkőtől Tündérvölgyig túramozgalomnak az egyik igazoló pontja. A korábbi túrákon itt kódot kellett leolvasni, most emberes pont működött itt is.



Még javában folyt a rajtoltatás miközben  én már a célban megkaptam a teljesítés igazolását és a kapcsolódó zsíros kenyeret és üdítőket.

A sötét zivatar felhők gyors mozgásra késztettek így aztán azon kevesek közé tartozhattam akik nem vizezték össze magukat az esőben. A felhők elvonulására várakoztam, és közben "leszólított" egy túratárs, Tavaszi Széll  nick nevű sporttársat az Index Kéktúra topicjából ismerhetitek.  Örülök, hogy találkoztunk!

Köszönöm a rendezést és a túrát.


A nap nagyobb részét már Balatonfenyvesen töltöttem el az unokákkal  ahol sikeresen kifogtuk a strand melletti árok “összes” békáját. :-)     

Még több fotó, katt a kis képre:
Szántód IVV (2017)