2016. július 30., szombat

Beleznától Őrtilosig + a vizek

Hajnali 4-kor még sötét van. Amikor "csörögtek" az ébresztő telefonok azt gondoltam tévedés, de nem.  Akkor kellett kelni és 5-kor már a vasútállomáson voltam a túrakiírásnak megfelelően és összesen 7-en indultunk volna erre a szépnek ígérkező egyesületi túrára.  A túravezető sporttárs is megérkezett, gyanús volt a vasalt nadrág és a csomagtalanság, nem is tétovázott sokáig, közölte, hogy a túra elmarad mert fáj a lába és különben is valaki terhes és bármikor szülhet stb. 
Túl sokat nem értettünk az indoklásból és az akkori  gondolataink nyilván nem publikusak most sem! Még a 18-as piros karikával sem. :-) Mindez hajnali 5-kor derült ki ott a vasútállomáson! Nyilván egy túravezető tudta volna, hogy ilyen esetben hogy kell időben eljárni , mint értesültem róla néhány tagtársat még sikerült telefonon lebeszélni.
No hát mi heten nem azok közé tartoztunk akik elriadnak egy ilyen elbaltázástól, akit meg sikerült lebeszélni az magára vessen.
Mivel az egyesületi túra elmaradt magán túrát viszont bármikor bárki szervezhet el is indultunk és a lehetőségekhez képest megnéztük a tervezett látnivalókat és haza is értünk épségben.
Az eredeti túra kiírás logisztikáját sem tudom nagyon dicsérni csupán javaslom, hogy aki kitalálta, hogy egy 8-10 km-es túrára ennyi idő szükséges az üljön ki 3 órán keresztül 35 fokban a napra és várja a vonatot! Elég lett volna a korábbi túrakiírást elolvasni és akkor nem indultunk volna feleslegesen korán!

Származási hely: Délvidéken
A gyalogtúránkat Beleznán kezdtük és megnéztük az egykori Zrínyi-Újvár romjait,megkerestük a geoládáját,  majd a piros kereszt jelzésen indultunk tovább Őrtilos felé.  Az út nagy része frissen le volt kaszálva egy néhány 100 m-es szakaszon volt kicsit dúsabb vegetáció de könnyen áthaladtunk rajta.   Szép ez az erdő, nem jártam még erre ezért is jöttem el most. Őrtiloson egy nagyon kellemes vendéglátóipari egységben kényelmesen felfrissítettük magunkat, a szél is arra járt éppen és az innivaló is kellemesen hűvös volt.
Jó félórás pihenő után felmentünk a közeli Szent Mihály-hegyre a kápolnához.  Szépen felújították, a belsejét is megnéztük, a kilátás is jó, az itteni geoládát is sikeresen begyűjtöttük majd  leereszkedtünk a település másik nevezetességéhez a Fesztunghoz. Ez egy erődített hely volt a 48-as szabadságharc idejében , az egykori sáncok ma is szépen látszanak.
Őrtilosra visszatérve teljesen véletlenül ismét útba esett ugyanaz az egység és ismét sikeres volt a frissítés. Ebédszünetet is tartottunk itt majd a soklépcsős zöld sáv jelzésen lementünk a Dráva partra. Itt a Mura torkolata után kevéssel, az árnyékos öreg fák alatt  a Dráva néven egyesült folyó partján több órát is várnunk kellett a vonatra. Mivel a jegyeink megvoltak nem utazhattunk haza Nagykanizsán keresztül, pedig arra sok vonat ment, onnan pedig jó a busz közlekedés is Kaposvárra. Ha valaki legközelebb erre akar túrázni akkor Nagykanizsán át érdemes tervezni az utazást! Gyorsabb és gyakoribb is!  
Zrínyi-Újvár
 
A török megszállás utolsó évtizedeiben Csáktornya és Légrád várai jelentették a nyugati végek védelmét, de a védvonal Kanizsával lett volna teljes. Sajnos Kanizsa már török kézen volt. Zrínyi Miklós horvát bán, egyúttal a magyar haderő fővezére látta, hogyha megkísérelné a visszafoglalását, akkor szükség esetén a Légrádra történő visszavonuláskor a Mura nehezen leküzdhető akadályt jelentene. A veszélyes helyzet megoldására a Mura bal partjáról hiányzó erődítmény építését határozta el, megelőzve a kanizsai pasát, akinek ugyanez állt szándékában.
A munkálatok 1761-ben kezdődtek meg, és két év múlva már állt is a főleg földvédművekkel erődített Zrínyi-Újvár. A törökök érzékelve, hogy Zrínyi a mi számunkra legjobban választotta ki a helyszínt, azonnal kifogásolták a Habsburg királyi udvarnál az építkezést, hivatkozva arra, hogy az érvényben lévő békekötés nem teszi lehetővé új védelmi létesítmények építését. Az udvar rosszallása ellenére Zrínyi eltökélten megvalósította célját.
A törökök Köprülü Ahmed vezérletével 1664. június másodikán megkezdték több mint 50 ezer fős sereggel Zrínyi-Újvár ostromát. A kis költséggel létrehozott, mégis erős vár június 30-ig tartotta magát. A közelben tartózkodó Montecuccoli-féle sereg ugyan nehezítette az ellenség dolgát, de súlyos vezetési hiányosságok miatt nem tudta felmenteni a várat: a szervezetlen, nem megfelelő fegyverzetű, éhező csapatok erre alkalmatlanok voltak. A mocsaras, patakokkal és tavakkal szabdalt terep nem is volt megfelelő roham indítására.
Az ostrom így török szempontból sikerrel járt; az addig hősiesen küzdő 1500 fős védősereg, amely nagyobbrészt német zsoldosokból meg horvát és magyar hajdúkból állt, a törökök bosszújának áldozatául esett.
Zrínyit igazolták a később történtek: Zrínyi-újvár kiesése után a török offenzíva egészen a Rába vonaláig kiterjesztette a hódolt területeket.

Szent Mihály-hegy és templom
 
A templom előtti térről felejthetetlen kilátás nyílik a hegyek lábánál kezdődő folyóvölgyre, az ott kanyargó nagy folyóra (különösen lombhullás utáni időszakban) és Horvátország vidékeire, a háttérben kéklő Bilo hegyvonulatra.
Az elpusztult középkori falu pálos kolostorának maradványaiból épült 1740-ben a Szent Mihályról elnevezett kápolna, amelyet 1763-ban bővítettek templommá barokk stílusban. Végleges méretét az 1823-as felújításkor nyerte el, ekkor épült új tornya is. Nevezetes búcsújáró hely, amelyre a horvát hívek is nagy számban látogatnak Mihály-napi búcsúk alkalmából (szeptember 29-ikéhez közel eső hétvégeken). Ez az esemény 1993. óta a határok nélküli barátság napjává, valóságos népünnepéllyé is vált több ezer résztvevő számára. A kétnyelvű mise után a két ország környékbeli kulturális egyesületeinek sokszínű műsorai és a vásári forgatag teszi emlékezetessé a napot. A két ország hatóságai erre az alkalomra -és Anna napi búcsúkor is- határnyitással könnyítik meg a Légrád-környékiek utazását; a komp egész nap ingázik a két part között.

Fesztung
 
A Drávát kísérő magaspart őrtilosi szakaszának egyik legszebb panorámát nyújtó pontján található a Fesztung, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékhelye.
Amikor Jellasics horvát bán 35 ezer fős hadserege 1848-ban átkelt a Dráván, Őrtilosnál tucatnyi önkéntes állta sikeresen az útját, míg meg nem érkeztek Perczel Mór honvédei. Akkoriban még jóval több horvát élt a folyó magyarországi oldalán, akik Jellasicsot ellenségnek tekintették. Ma is láthatók azok a földsáncok, amiket ástak az itteni ágyúk védelmére. A korabeli hadijelentésekből kiderül, hogy Perczel Mór személyesen vezényelte a magyar sereget.

Mura - Dráva
Származási hely: Délvidéken
A Duna-Dráva-Mura bioszféra-rezervátum mintegy 631 ezer hektárnyi területet ölel fel. Ez az egyik legnagyobb szinte még érintetlen természeti terület a Duna-medencében. Az Ausztrián, Szlovénián, Horvátországon, Magyarországon átfolyó Dráva, a Mura alsó szakasza, valamint a Dráva torkolat feletti Duna szakasz Európa ökológiailag egyik legegységesebb összefüggő folyórendszere. A folyók egy 700 kilométeres zöld övet formálnak, összekapcsolva az öt ország több mint 1 millió hektáros, természeti és kulturális szempontból különösen fontos területét, így szimbolizálva azok egységét. A három folyó az emberi beavatkozások ellenére bámulatos biológiai sokféleségnek, és olyan ritka, természetes élőhelyeknek nyújt otthont, mint az ártéri erdők, szigetek, kavics- és homokzátonyok, mellékágak és holtágak.

 Mindhárom folyó partján vannak olyan, szinte még háborítatlan partszakaszok, ahol különleges fajok találnak menedéket. A régió különleges szimbólumai a vízimadarak. A biológiai sokféleség megőrzése mellett a folyók és ártereik létfontosságúak az itt élő emberek számára is. Kiterjedt és nyílt árterekre nagy szükség lenne mindenütt, hiszen ezek csökkentik az árvízveszélyt és hozzájárulnak a jó vízminőséghez. Ez különösen lényeges az ivóvíz, az ártéri erdők és a talajvízháztartás szempontjából, valamint rekreációs célokat is szolgál. A stabil halállomány pedig nemcsak a vízimadaraknak, hanem a horgászok számára is fontos tényező.

Még több fotó katt a kis képre:
Délvidéken

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése