2012. július 31., kedd

Balaton körtúra 21.

Siójut - Balatonaliga 
Táv: 19.5 km   Szint: 100 m
(Kitérővel Siómarosra!)

Nézegettem pár hete ezt a szakaszt, hogyan is lenne praktikus teljesíteni. nem igazán találtam jó megoldást, mert ennek minden centimétere le van betonozva vagy aszfaltozva. Aztán megszületett a döntés, természetesen ezt is le kell gyalogolni tisztességesen – mit szólnak majd az unokáim, ha meglátnák, hogy esetleg autóval végig járom a pontokat és úgy szerzem be az igazolásokat.

Busszal jutottam el a Sió partjára és reggel 8-kor már elkészíthettem az igazoló fotókat, aztán egy kitérő következett, hiszen a közelben van de a túra nem érinti a világ első köztéri Kossuth szobrát az egykori Siómaroson, nekem azt látnom kellett. A település már Balatonszabadi része, a szobor a falu D-i végén található. Van itt egy 6 pontos multi geoláda mely a szobrokat mutatja be, a túra során a többi 5 már útba esett, be is gyűjtöttem őket.

Viszonylag sík és teljesen nyílt terepen vezet az út Szabadifürdő felé néha a kátyuk kerülgetése hozott valami változatosságot. Egy kis magaslaton feltűnik előttünk a Pusztatorony maradványa ezt sem érinti az útvonal kitérőt kell tenni érte, szerintem érdemes.

Szabadifürdőn a vasútállomás üzemel a pecsétet simán megkaptam és koptattam tovább az aszfaltot. Kis kitérővel megkerestem a Sóstói magaspartra tett geoládát is, nem volt túlságosan látványos.

Aztán beton , és aszfalt váltakozik tovább sok kilométeren át, egyszer csak elértem Balatonvilágos határát, az út emelkedni kezdett és a magaspartról a Balaton teljes K-i medencéje látható volt. Szépen rendbe tették ezt a parti részt, szobrok és emlékhelyek kerültek kihelyezésre, de a kilátás a lényeg az nem változott. Illetve mégis, letekintve a közeli vízpartra látszik, hogy a Balaton nagyon alacsony, homoksávok, kis szigetek sora látható az egykori víztükör helyén. A magaspart is fotós igazoló hely.



Egy kellemes lejtőn leereszkedve percek alatt Balatonaliga vasútállomásra érkezhettem, ami a túramozgalom kiindulási és befejezési pontja is egyben. Itt is megkaptam a pecsétet és mivel még csak alig múlt el dél beültem a Restibe az időt múlatni és szomjamat oltani.



Nekem csak annyiból jelentett “befejezést” ez a szakasz, hogy a teljes Somogy kész és a Balaton mindkét végét bekerítettem már, az É-i part középső része van vissza de azt már más logisztikával fogom végigjárni.

Ajánlom ezt a szakaszt azoknak akik szeretnek közel 20 km-t aszfalton gyalogolni, szinte teljesen nyílt terepen , az elején és a végén azért van látnivaló is, - csak keresni kell.
Balaton körtúra 21.
Siójut - Balatonaliga
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése