2012. március 28., szerda

Balaton körtúra 18.

Balatonszemes - Balatonőszöd - Szólád - Balatonszárszó - Balatonföldvár

Táv:18 km Szint: 200 m


Ez a túramozgalom mindig tud meglepetéssel szolgálni, így volt ez most is. Szemesen gyorsan megkaptam a pecsétet és a település központját érintve a Őszöd felé vezető országúton kell elindulni. Ez elvileg a zöld sáv jelzés lenne de jelzés az nincs egy darab sem. Gyorsan elérjük az őszödi rk. templomot és a füzet leírása szerint ott kell jobbra fordulva az Alsó-völgybe lekanyarodni. Na ezzel az a baj, hogy az Alsóvölgybe nem a templom melletti út vezet hanem az egyel előrébb levő utca. Természetesen én a templomnál fordultam, pedig nagy volt a kísértés, hogy elmenjek a Nagy Imre szoborig, megnézzem a szép műemlék református templomot a nagyon szépen rendben tartott régi zsidó temetőt de hát ezeket nem érinti az útvonal.
Igaz ez az útvonal nagyon szépen végig jelzett lett volna és ugyanoda vezet mint a jellegtelen út de hát próbáljunk a papírformához igazodni. Szóval befordultam a templomnál ami a három lehetséges utcából a középső ez legalább érinti a romos műemlék kúriát és a szintén védett műemlék magtárat de hát ez nem az előírt útvonal. Van összeköttetés a helyes útvonallal én egészen az utca végén mentem át egy csapáson és egy lovas tanyánál értem le a betonútra.

Gyorsan elértem az M7 autópályát itt kell fényképezkedni először! innen már csak úgy iránymenetben lehet haladni de jól járható széles földutak vezetnek tovább, igaz láttam gyanúsan leásott oszlopsorokat amik egy későbbi kerítésre utalnak. Megcéloztam egy általam jól ismert pontot az őszöd közelében lévő Határkúti-pihenőt.

Itt óriási meglepetés ért! A pihenőhelyen az asztal és a pad is megvan kitakarítva, gaztalanítva és mellé át van helyezve betonozott alapba az az útjelző tábla amely az FTV kódot is hordozza.
Nem tudom ki tette rendbe ezt a hosszú ideje lehangoló helyet de most szép és minden rendben van, gyorsan meg is reggeliztem az asztalnál. Az út menti fákat is megritkították sajnos a zöld kereszt jelzések hiánya is jelzi, hogy jó munkát végeztek. A Büdös-gáti víznél egy vasoszlopon láttam az első jelzést, de nem gond mert a jelző oszlopok egészen Szólád széléig rendben megvannak, máshol is láttam a vasalt és betonozott rögzítést. A túrára való előkészületnél bizonytalan voltam a további vonalvezetéssel, hiszen a füzetben ajánlott nyomvonalon az általam ismert egyik turistatérkép sem jelzett utat, beleértve a NaviGuide és TopoGuide térképeket de még a műhold fotókat átnézve sem találtam utat így az útszéli fakeresztnél É-felé fordulva az országúton mentem be Balatonszárszóra.

Itt a József Attila Múzeumnál kell fotózni és a vasúton pecsételni, praktikus mert pár száz méterre vannak egymástól.
Itt azért elmentem megnézni a József Attila Emlékművet is a vízparton.

Az állomáson megebédeltünk, majd úgy döntöttem, hogy nem a magas-parton megyek tovább ugyanis én úgy tudom, hogy nem járható végig azaz Balatonföldvárig. Inkább maradtam a jól ismert bicikliút nyomvonalán és legalább megcsodálhattam a gyönyörű szép piros sáv jelzéseket a magaspart alatt és a platánsoron.
Balatonföldvár szélén helyreállították a Kelta-túra információs tábláját így elvileg rátehető lenne az FTV kód is. Az most csak a festett számos változatban található meg a táblától K-re lévő első villanyoszlopon.

Balatonföldvárra már a parti platán sétányon érkeztem meg és jó volt látni, hogy a piros sáv jelzéseim még megvannak, bár a jelzésgyilkosoknak ebbe beletörne a baltája.
13 órakor megérkeztem a vasútállomásra ahol szintén pecsételni kellett majd elvileg pár perc és jött volna a vonatom.

Aztán megszólalt az égi hang: 50 percet késik, - na jó az még belefér hiszen Fonyódon egy órát kellett volna várni. Békésen napozgattam tovább egészen addig amíg az 50 percet nem pontosították 80 -ra. ( ekkor az eredeti 50-ből kb. 5 perc volt vissza) Na ez már fennforgás volt mert Fonyódon a vonat nem vár. Gyors telefonálás az otthoniaknak és megtudtam, hogy van busz Fonyód felé , gyors vágta a központba, el is értem a buszt és azzal eljutottam Fonyódra ahol a rendelkezésemre álló 4 percben kényelmesen elértem a vonatomat és - tekintettel a 4:30-as ébredésre a vonaton szudikálva gyorsan haza is értem. Szép időben érdekes túra volt a látnivalókat ugyan gondosan elkerülték a kiírók de hát ez is Somogy.

Balaton körtúra 18.
Balatonszemes - Balatonföldvár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése