2018. május 9., szerda

RP-DDK Szombathely-Olad - Bozsok

A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát gyakorlatilag ezen a napon fejeztem be. Aki olvasta az előző nap történéseit tudja, hogy a pecsétek már egy nappal korábban megvoltak de a Szombathely-Olad és Bozsok közötti 15 km még vissza volt. 


Reggel frissen vidáman ébredtünk. (értsd görcsölő lábakkal és fájó derékkal)  Gyorsan összepakoltunk és elhagytuk a szállásunkat mert újabb vendégek érkeztek a lakosztályunkba. Ajánlani tudom ezt a szállást bárkinek, mi úgy gondolom jól éreztük magunkat. 

Autóbusszal elmentünk Szombathelyre ott kitaxiztunk oda ahol egy hónapja abbahagytuk a kéktúrát – a Kilátó Szomjoltó kocsmához. Meleg , az előző napnál jóval melegebb és fülledt idő várt ránk. Jó hogy a “hegymászáson” már túl voltunk. 



Az egykori Olad falu ma már Szombathely része. a házak között elértünk egy zártkertes részt majd a 89-es főutat keresztezve elértük a természetet. Volt egy kis mezőgazdasági szakasz de nagyrészt szép erdőkben vezet az út egészen Bozsok határáig. 


Tulajdonképpen ezen a napon kiélvezhettük az erdő hangját, illatát, állatait, mindenben volt részünk. Túl sokat nem is fényképeztem ezen a napon az erdők váltogatták egy mást és gyorsan meg is érkeztünk Bozsokra. 



Ismét felkerestük a cukrászdát ezúttal egy jót fagyiztunk majd összecsomagoltuk magunkat és Marika jóvoltából biztonságban hazaérkeztünk. Köszönöm a lehetőséget és hogy velem tartottatok.

Katt a kis képre:

Szombathely-Olad - Bozsok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése