2018. január 1., hétfő

Szentbalázs erdei karácsonyfa GCXM17

Kedves szokás a geoláda keresőknél, hogy karácsony közeledtével egy rejtvény segítségével adják a társaik tudtára, hogy valahol egy szépen feldíszített erdei karácsonyfa várja az arra járókat és sok kis  ajándék. A mi kis országunk azért elég nagy ahhoz, hogy 5-6 ilyen jellegű karácsonyfát is elbír. Így volt ez most is, az országban összesen 5 és Erdélyben 1 fa várta a kincskeresőket. 
Ezek önkéntes munkával készülnek és persze nagy titokban, hogy meglepetés legyen. Somogyban is volt már korábban is, kétszer  kerestem már hasonlót és most harmadszor is elindultunk a Szentbalázs melletti erdőbe , hogy megnézzük mit hozott a Jézuska.
Az országút szélén álltunk le az autóval és az erdészeti úton indultunk a sűrű erdő felé.  Természetjáró kíváncsiság is hajtott hiszen konkrétan ezen az úton még nem jártam de a térkép alapján is szép környéknek tűnt. Élőben pedig még szebb volt.


Az erdő szélén egy nagy tisztáson van a CSERESZNYÉSKÚTI TÚRAÚTVONAL egyik végpontja, egy tájékoztató táblával és pihenővel.  A helyszínen sok fenyő ág jelezte, hogy a vadászok a terítéket is itt szokták elkészíteni.
Néhány igencsak hatalmas tölgy és bükk valamint sok virágzó mogyoró tette látványossá az útvonalat.  Öreg erdőben jártunk, balról egy mély vízmosás, kis csordogáló patakkal kísérte utunkat. Szerencsére feljebb már szelídült a vízmosás így azt át tudtuk mászni keresztben is.
Ábel vezette a csapatunkat, nála volt a GPS és amikor a láda távolsága nem csökkent tovább úgy döntött, hogy átvágunk az erdőn.  Pár száz méterrel lejjebb láttam az átjárót de hát csak nem az úton megyünk ha mehetünk toronyiránt is.
Először a szépen feldíszített fenyőt találtuk meg a tisztáson majd pár perces keresés után a nagyon ötletesen elrejtett láda is előkerült!
Természetesen ebben a ládában is ott a logbook és a jelszó ami a hivatalos bejelentéshez szükséges de itt maga a karácsony és a sok ajándék a lényeg amit a rejtők illetve a láda megtalálói bele helyeztek, cseréltek. December 23.-án este a Kaposvár környéki geoládászok egy része csoportos ünneplés keretében együttesen kereste meg a karácsonyfát. Mivel január 6-ig áll még érdemes felkeresni, hiszen nincs messze.
Ábel lekönyvelte a megtalálást a füzetbe, természetesen DÁN nyelven hiszen ott él, majd az ajándékokból ezúttal nekem is sikerült választani, a két kislány unokámnak találtam két egyforma kis kék karkötőt. Nem tudom ki hozta, illetve tudom a Jézuska , de mivel fontos a békesség miatt az egyforma ajándék ez most nagy segítség volt. Köszönöm.
Visszafelé már nem másztunk toronyiránt hanem az úton mentünk , természetesen az is szép és sokkal kényelmesebb. A séta így újév napján jólesett ez a kb. 3 km pont jó volt ebéd után.
Nagyon szép ez az erdő, érdemes ide nagyobb gyalogtúrát is szervezni!
Ez úton is mi köszönjük  a Terdik Családnak ezt a kedves és igényes, valamint munkaigényes karácsonyfát és ajándékokat. 


Fotó forrása: geocaching.hu


Még több fotó, katt a kis képre:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése