2018. január 29., hétfő

Vörös és Kék

Mecseknádasd - Apátvarasd - Ófalu

Majdnem fél éves kényszerszünet után újra egy valódi túrára indultunk. Kis kirándulásokon már próbálgattam magam , működött minden.
A most lejárt 17 km és hozzá 320 m szint emelkedés nálam már a túra kategóriába tartozik de a legfontosabb az a – 2 kg amit a digitális mérlegem mutatott amikor hazaértem.
Már néhány napja mocorgott bennem a mehetnék mert kiváló időt jósoltak. Így is volt. Reggel hatkor a sűrű ködben nagy nehezen megtaláltuk a busz bejáratát és megkezdődött a kétórás utazásunk. A sofőrnek nyilván a lábában , kezében és a fejében is ott volt az út minden métere mert úgy átszáguldottunk a Zselic kanyargós utjain, ahogy én nappal, napsütésben sem mernék.
Pécsen a csatlakozást is elértük így 8 órakor már a Schlossbergnél voltunk ahol kéktúrázó túratársam a megszakításhoz szükséges DDP nyalókát begyűjtötte. Három fős csapatunkhoz tartozott még egy a kéken túrázó de megfertőzés alatt álló túratársnőnk. Az egyszerűség kedvéért mindkettő Marika  így öreg fejjel könnyebb megjegyezni a neveket. Lehet, hogy ezt a jövőben be is veszem a túratársi feltételrendszerembe.  (ha valakit másként hívnak papíron az elfogadható, ha hallgat erre a névre is)  Ez a túra számomra már bőven ismétlés volt de korábbi ígéretemhez híven a később csatlakozott túratársammal is lejárom a még hiányzó szakaszait az RP-DDK-n és DDP-n.


Mai körtúránkat is úgy szerveztem, hogy mindkét mozgalomban haladjunk A piros sávon felkapaszkodtunk a romokhoz majd a kilátóba (én nem) és persze utána leereszkedtünk a forráshoz is. Jó ez a hegy a romokkal, akárhányszor elvetődök ide tetszik.



Majdnem elfelejtettem, hogy Mecseknádasdon már sütött a Nap kék volt az ég és bizony később ez még fokozódott. Még jobban sütött, még kékebb lett és még melegebb. Hiányzott a napszemüveg és a naptej.
A legutóbbi túrámtól eltérően most egy kicsit másként hagytuk el ezt a szép helyet, de a piros sáv emelkedőjét azért megszenvedtük, majd jelzetlen utakon megcéloztuk az RP-DDK-t mert az is része volt a mai napnak. Kicsit belerondított a terveimbe amikor hó foltokat láttam az út mellett. Elfelejtettem, hogy magasan járunk és ez bizony hatással lesz az út minőségére is. 
A földfoglaló privatizáció elektromos kerítések formájában már ide is betette a lábát. A korábban jól járható utakat teljesen lezárták. Egy darabig a drótok mellett mentünk de aztán úgy döntöttem, hogy akár van benne áram akár nincs át kell mászni rajta. Nem volt így aztán a legelőn gyorsan haladtunk.  Az erdő szélén kimásztunk a 'karámból' és pihentünk egyet az erdészeti őrháznál.


Megcsodáltuk a feleslegesen leásott beton oszlopot a már megszokottan félrevezető sárga táblákat aztán indultunk is tovább. Apátvarasd nem lett nagyobb és szebb, legfeljebb sárosabb, a pecsét rendben volt itt nem sokat időztünk cuppogtunk tovább.

Sajnos a friss traktornyomok sem segítették a haladásunkat a rendesen felszántott úton bizony lassan haladtunk a sár miatt. Az erdő már kora tavaszi képet mutatott mindenhol virágzott a szép zöld hunyor.
A Geresdi-dombság gerincén ez a kéktúra rész végig erdőben vezetett és egy nagy tarvágáson kívül most is szép része az útvonalnak.  Később találkoztunk is aktív favágókkal valahol megértem hiszen a fára szükség van ők csak a munkájukat végezték de hát sok évtized kell, hogy újra szép öreg erdő legyen itt.




A Hesz-kereszt környéke szépen rendezett, vannak pihenő helyek, padok asztalok.   


A Nyolchárs már csak nevében hordozza az egykori fák emlékét egy táblán, a Héthárs viszont szépen rendben tartott pihenőhely.

Itt is szusszantunk egy kicsit majd hamarosan elköszöntünk a Kéktúrától mivel várt bennünket újra a piros Ófalun ahonnan bezárulhat a kör. Ez egy jó megszakítási lehetőség leereszkedni ebbe a kis faluba az erdészeti úton.


Szép a Mészégető vadászház és környéke is és természetesen az eredeti állapotban megőrzött mészégető  is meg van. Van egy nagy szürke marha gulya is az erdészet mellett  kicsikkel és nagyokkal is találkoztunk. A kerítés jó erős körülöttük.

Ebből a völgyből viszont ki kellett mászni ismét jelzetlen utakon, a tűző napon, hatalmas virágzó mogyorók   mellett. Na ez az emelkedő a zöld sávig már nagyon nem esett jól, tudtam én, hogy itt van de akkor is.. oxigén hiányos állapotban azért csak felértem a tetejére és átbillenve a lejtő oldali szép horhóba ismét kutya bajom sem volt.
A pincesoron ereszkedtünk le a faluba. Nagyon szép település, jól tették, hogy nem fogadták be az atomtemetőt! Megkerestük a DDP pecsételő helyet, üzemen kívül volt a kocsma. Hétköznap! 



Tettünk egy kitérőt a Tájházhoz de az is zárva volt és annyi idő nem volt hogy előkerítsük a kezelőjét. Nem volt más megoldás mint irány a polgármesteri hivatal, ott készségesen pecsételtek a füzetbe. Ezután már csak vissza kellett menni a szomszédos, reggel már látott faluba ahonnan kényelmesen és gyorsan hazautaztunk.
A régen nem látott ragyogó, napos időben szép túra volt, a sár lassított bennünket és az izomlázhoz is hozzájárult de mindenképpen jóleső fáradtsággal értünk haza a Marikákkal.
Köszönöm a lehetőséget.

Még több fotó, katt a kis képre:

2018. január 27., szombat

Hedrehely - Tüttösi-tavak - Kadarkút

Kellemes, kora tavaszias időt ígértek az illetékesek és némi ködöt is hozzá, Így is indult a nap. 
Hencsén miközben a 40 fős kis csapat a buszra várt a falu macskája pedig a villanyoszlop tetején nyilván a korai gólyákat leste még a napfény is átszűrődött a felhőkön.
  Hedrehely, az egykori mezőváros már kissé komorabb arcát mutatta de ez nem tartott vissza bennünket, hogy megnézzük kívülről a református és katolikus templomot valamint a régi ferences kolostor hűlt helyét az egykori iskola udvarában.  


Szabó Laci túravezető ismertette a falu nevezetességeit melyek valóban érdekesek voltak és számomra is sok újdonságot adtak.  
A régészeti leletekből kiderül, hogy település környéke már a római korban lakott volt. A falu nevét viszont csak az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben említik először írásban, Hedruch alakban. Akkor már plébániája is volt. 1403-ban itt ültek össze a Zsigmond király uralmával elégedetlen urak, hogy az ország lakosságához kiáltványt intézzenek. 1443-ban Héderváry Lőrinc nádor birtokába került a település, amely városi rangot kapott. A középkorban a ferencesek kolostora állt itt, s az itt élő Atyai Péter prior kezdte írni az első magyarországi latin-magyar szótárt. Több műtárgy került a Nemzeti Múzeumba: a kolostor romjaiból növénydíszes faragott kő, XVI. századbeli késő gótikus bronz gyertyatartó és arany pecsétgyűrű. A török hódoltság után a község rohamos fejlődésnek indult. A XVIII. század végén már 728 lakosa és tanítója is volt.
Az 1900-as évek elejére már 1200-an éltek Hedrehelyen. Említésre méltó, hogy a lakosság egy része a településen kialakult iparágakban dolgozott - agyagos és fazekas mesterként, gabona-, baromfi- és terménykereskedőként, valamint biztosítási ügynökként. Híres volt a község hidegvérű lóállománya.
A község református egyháza Somogyban az egyik legrégibb. A falu közepén álló neogótikus templom 1898-ban épült. A méreteiből látható, hogy a település akkori lélekszámának igényeihez készült.
A betelepülések folyamán egyre több katolikus költözött a településre, így számukra is létrehoztak egy helyiséget, ahol gyakorolhatják a vallásukat. Korábban az általános iskola egyik termében tartották a miséket, s itt volt a katolikus plébánia is. Az iskola harangtornyos kapuja és a tetején lévő kereszt még ma is felidézi ezeket az időket.

Hedrehely gazdasága a községben lakó néhány vállalkozóra épül. A gazdálkodók húsmarhatartásra rendezkedtek be, három nagy gulya is van a határban. A Westerheide Kft. ezen kívül vadásztatással is foglalkozik. A Holder Kft. által fenntartott tüttős-pusztai halastavakra látogató sporthorgászok a fogás után visszadobják a zsákmányt és csak a hobbijuknak élnek.
Az egyre jobban ködösödő időben a falut É-felé hagytuk el majd Ny-ra fordulva egy jellegzetes zselici horhóban leereszkedve értük el a Gyöngyös-patak völgyét.
 A Dráva felé tartó bővizű patak folyásirányával szemben egy jó minőségű erdei úton értük el a halastavak mellett álló horgász paradicsomot, mely magántulajdon. Korábban itt egy kis falu, majd puszta volt melyre a Tüttös név még utal és az út szélén az egykori temető is szép és rendezett most is.  
 Előzetes egyeztetés alapján áthaladtunk a magánterületen , megnéztük a főbb létesítményeket, a teleltető tavakat majd a nagy tavak partján vezetett tovább a túra utunk. 
Egész nap jelzetlen területen voltunk de szükség van ilyen túrákra hiszen megyénk sok érdekes pontjára csak így lehet eljutni. 
Laci fiatal éveit ezen a tájon  élte le így számára jól ismert területen haladtunk. A hatalmas tavak közti egyik gáton átkelve még egy gázlót is kereszteztünk. 

A tó magas vízállása miatt annak túlfolyóján is jelentős volt a vízfolyás de a lebetonozott átjárón könnyen átkelhettünk.  
Hamarosan elértük Hódos-puszta házait. Egy részük még ma is lakott hiszen ez gyakorlatilag már Kadarkút széle.
Az egykori mezőváros után egy mai Somogyi kisvárosba érkeztünk.

Dr. Répay Gábor Kadarkút neves helytörténésze és népi, helytörténeti értékeinek gyűjtője várt bennünket.  
A gyönyörű öreg japán akác is jelzi, hogy nem akárhol járunk, a  gyógyszerészként  ismert Répay Úr édesapja hagyatékát tovább gondozva gyarapította és gyarapítja ma is a magángyűjteményt.  
Udvarában állított fel egy korabeli 'talpasházat', mely eredetileg a Visnye szőlőhegyén állt. Érdekessége, hogy a hagyomány szerint annak idején ebben a most több száz éves kis házban ünnepelték meg a térségben a jobbágyfelszabadítást. 


Répay Gábor    munkásságának sok régi patika restaurálása is része volt így országszerte találkozhatunk munkájával, nem véletlenül lett a Podmaniczky Emlékérem tulajdonosa.



A szép magángyűjteményről részletes információt is kaptunk majd az egykori régi önkorményzat épületében néztük megy a helytörténeti kiállítást mely szintén magán viseli a Répay család munkásságát is. 




Érdekes, hogy nem különösebben reklámozzák ezt az érdekes kiállítást, - konkrétan semmi nem jelzi az utcán - pedig megérdemelné.  

A kiállítási anyagban a Répay család gyűjtései mellett jelentős részt foglal el  Stadler József szobrász munkásságának és műveinek bemutatása is.  Azt gondolom ez is fontos értéke megyénknek jó, hogy valaki tett a megőrzéséért hiszen Kaposvár több köztéri szobra is az Ő munkája.

Szép és sok hasznos információt adó túra volt. Köszönöm. 

Még több fotó, katt a kis képre: