2017. április 26., szerda

A Deseda környékén

A hosszú, zsibbasztó utazás után hiányzott egy kis séta a természetben. Hasznossá is akartam tenni magam így aztán az volt a célunk, hogy megnézzük, Somogyaszaló felől milyen a Deseda megközelíthetősége, az utak milyenek, mennyire járhatók. Az unokáim gyakran járnak erre.


A játszóterek felé indultunk el és játékos kedvű túratársam ki is próbálta némelyiket.  



Az enyhe emelkedő után egy  É-ra tartó jelzetlen úton haladtunk tovább. Ez az út aztán K-felé már Somogyaszaló D-i részére vezet. A falu szélén szép, szinte arborétum szerű a növényzet.


A faluban É-felé indultunk és a bolt előtt ismét NY-i irányba álltunk, erre már jártam ez az út szinte egyenesen át vezet Magyaregresre. Megnéztük a bárányokat, elbeszélgettünk velük. A virágzó repce közé más virág is keveredett.



Kereszteztük a Deseda patakot, megnéztük az új 67-es gyorsforgalmi út nyomvonalán a régészeti kutatásokat majd ráfordultunk az arborétum É-i bejáratához vezető útra.


Itt sok már a turkálás de az út végig jól járható. Reméljük az is marad majd akkor is ha elkészül az elkerülő út.




Az arborétum  főutján ereszkedtünk le , a sok örökzöld nagyon szép volt ezen a tavaszi napon de a legszebbek a virágok voltak. Megnéztük a gyönyörű rododendronokat mind a kettő :-( nagyon szépen virágzott.

Ezek a látványos virágok korábban többen voltak kár, hogy a többi már nincs meg. Talán érdemes lenne ismét telepíteni mert mint a példa mutatja itt is megélnek.


A hídon átkelve lassan visszaértünk a parkolóba de előtte még eljátszottam a nagy krokodil vadászt.

Szép ez a Deseda! Köszönöm a hangulatos kis túrát! 

Még több fotó, katt a kis képre:
A Deseda környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése