2016. április 23., szombat

Zamárdi körtúra 2016

Az elmúlt két évben úgy alakult, hogy nem jutottam el a Balaton fővárosából induló teljesítménytúrára. Igaz, korábban már hatszor jártam erre, akit érdekel itt elolvashatja:
 
2008   2009   2010   2011   2012   2013  
 
Időközben a túrázó népek igényének  megfelelőbb körtúrák is megrendezésre kerültek,  ebben az évben ebből választottuk a Zamárdi kört. El autóztunk hát Zamárdiba és az eddig csak célként ismert általános iskolában ezúttal a Rajt helyet kerestük meg.
Megtaláltuk, sokat változott a túra szervező gárdája is egész nap egy ismerős arcot sem láttunk. 
A nevezési díj 900 Ft MTSZ kártyára csak 800 volt. Kicsit magas a viszonylag rövid távhoz de hát ez a Balaton.
A templom mellett elhaladva egyenesen D-felé indultunk, jövőre már nem vezethet erre a túra mivel egy új homoktövis ültetvény volt éppen telepítés alatt és mint a gazda elmondta, be lesz kerítve.
Az első ellenőrző pont a Zamárdi Emlékkeresztnél volt. Igaz én betettem volna a pecsételő pontot egészen a kereszthez mivel igy nagyon sokan nem tették meg azt a talán 100 m kitérőt sem amennyire a kereszt az úttól állt.
Az egykori Egyházaszamárd temploma helyén az "Egyesület Zamárdiért" állíttatta az egykori szentegyház és a szomorú sorsú ősök emlékére, 1993 tavaszán. Avatásán Friesz Kázmér nyugdíjas iskolaigazgató mondott beszédet, a felszentelést Vörös Gyula plébános végezte.
Megjegyzendő, hogy állt már itt egy kereszt a 40-es években dr. Margittay Richárd néprajzkutató jóvoltából, de ennek még a tsz-idők előtt nyoma veszett. Az egyesület kis ligetet tervezett a kereszt köré, ide is turistaút vezet majd.
(2016: Még nem vezet.)
 
A szántóföldeket elhagyva lassan beértünk az erdőbe, egy elég hangos gyerek csapat jött utánunk szegény őzek riadtan menekültek a sűrűbe mi pedig előre. Nem tudom miért nem lehet megértetni velük, hogy az erdőben ordítás nélkül is szabad közlekedni!
A sárga sáv már ismerős terep volt, sokszor jártam erre. A fiatalon elhunyt túrázó - Szabó Laci - kopjafájánál értünk ki a Tatárcsapás végére a Vaskereszthez.
Az erdőben a Tatárcsapás végén, a Fő utcától mintegy 2 km-re, enyhe magaslati helyen, egy tisztás végében áll az ún. Vaskereszt. Ezt a téglatalapzatra emelt keresztet eredetileg Zamárdi község a Tihanyi Apátsággal közösen állíttatta 1896-ban a Millennium emlékére. Helyreállítását az Egyesület Zamárdiért társadalmi szervezet végezte el 1992-ben.
Itt volt a második ellenőrző pontunk és kaptunk egy szép almát is. Nem sokat pihentünk itt az említett okból hanem a zöld kereszten igyekeztünk  erdei csendet találni. Megnéztünk egy már régről ismert geoládát majd azt a bizonyos vadetetőt is ezúttal megnéztük közelről amit eddig mindig csak felülről láttunk.
Két szép fazék érett nyúl szaladgált itt. Nagy előnyük volt, megúszták. Az erdészeti aszfalt mellett megnéztük a bagoly lakásokat, ez a madarászok birodalma, majd vetettünk egy pillantást a zöld kereszt meredeken emelkedő szakaszára ami a Kilences-tető felé vezet, de az egy másik túra útvonala.  
Mi az aszfalton maradtunk egészen az erdő széléig ahol Horváth József vadász emlékműve áll. 
Innen egy jelzetlen de szalagozott útvonalon mentünk el a Római útra. Szép volt a kilátás a Balaton felé és az Északi part hegyeire, de legjobban a virágzó repce táblák tetszettek, most végre közelről is láttam és fotózhattam ezt a látványos haszonnövényt de volt közte más is :-)
Kevésen múlt, hogy nem szaladtunk bele egy rajzó méhcsaládba akik pont az úton zajongtak. Kicsit vártunk, én inkább kerültem szóval megúsztuk, elég hangos társaság volt.
A Kőhegy kilátójához a már ismert  kimelegítő útvonal vezet fel.
 
A Szamárkőtől kellemes sétával a pincesoron nézelődve feljuthatunk a Kőhegy tetejére (219,8 m), ahonnan remek panoráma és a kilátó tárul elénk.
Előttünk csillog a Balaton, kitárva minden szépségét, tekintetünket Kenesétől Tihanyon át Badacsony bazalt- koporsójáig hívogatva. 1948-ig itt állt szinte sértetlenül a Tihanyi Apátság kőhegyi szőlőgazdaságához tartozó szép présház, ami már messziről magára vonja az utasok figyelmét. Sajnos a II. világháború utáni események azt a régi szép épületet sem kímélték; anyagát széthordták, megsemmisült. Csupán az idősebbek emlékeznek a Kőhegy régi látványára, tetején a zömök, piros cserepes présházzal.
 A Kőhegyet már a kelták és a rómaiak is lakták. Kelta kori urnatemetőjének leleteit a Nemzeti Múzeumban őrzik.
 A rómaiak is felfedezték ezt a csodálatos fekvésű helyet, és villákat építettek a hegy nyugati lábánál. A hajdani épületek maradványai napjainkig is a felszínre kerülnek a földművelési munkák alkalmával. Itt, a Kőhegyen is láthatunk egy szép kőkeresztet, melyet a gondos szőlősgazdák megóvtak minden történelmi vihartól, és napjainkban is szeretettel gondoznak.
 A hajdanvolt présház helyére 2000. szeptember 10-én a község a millennium napján felavatta a kilátót. A kilátó az önkormányzat beruházásában épült a lakók adományainak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és a Gazdasági Minisztérium anyagi támogatásával.
Itt a harmadik pecsétünket is megkaptuk, kicsit kinéztünk a kilátóból és mentünk tovább.
Megszemléltük a Zamárdi lomtalanítását ellenőrző, lehetőleg  Mercedessel közlekedő  lomizókat a Szamárkő mellett.  Eléggé elriasztó volt a látvány.
A Szamárkő olyan mint volt, azért néhány újabb attrakció is van a területen, megnéztük.  Nem vagyok meggyőzve, hogy ezek illenek ide!
 Zamárdi nyugati végén, a kiserdő szélén található a sok talányos történettel övezett Szamárkő. A legenda szerint erre járt a gyermek Jézus szüleivel a szamárháton.A kő mellett elhaladva a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a neve szamárkő.A néphit szerint a kövön az egyik nyom Jézustól, a másik a szamár patájától ered.A valóságban a vulkáni utóműködés során feltörő gázok és forró víz hatására szilárdult a talaj sziklává.A régészeti kutatások során előkerült cseréptöredékek, eszközök és idolok élet nyomaira utalnak itt.
A Fő utcán aztán lassan sétáltunk a cél felé. Kivülről megnéztük a Tájházat majd az iskolánál célba is értünk. Megkaptuk a gratulációt és a szép kitűzőnket és fogyasztottunk is.
Finom volt a zsíros kenyér és a lekváros kalács is. A hideg üdítő is jólesett hiszen már egészen meleg volt mire célba értünk.
Néhány kaposvári ismerőssel is találkoztunk itt, ők még a hosszabb távos csatlakozásra vártak mi pedig haza indultunk.
Somogy Megye és a Zselic Teljesítménytúrázója 2016 túramozgalom harmadik  rendezvénye volt ez a  körtúra.  Szép túra volt, nagyon kellemes időben, köszönjük a rendezést.       
 

Még több fotó, katt a kis képre:
Zamárdi körtúra 2016

2016. április 20., szerda

Olajos körút 1. Bázakerettye körtúra.

A természetjáró túramozgalmaknak általában két nehéz szakasza biztosan van. Az első és az utolsó túra. A probléma persze lényegesen eltérő hiszen a sok lehetőségből választani a saját lehetőségek és túratársak igényeinek figyelembevételével  nem egyszerű. Nem is lehet sosem tökéletes döntést hozni de valamerre el kell indulni. Az utolsó túrával alapvetően egy nagy gond van, nagyon lassan  akar eljönni az utolsó túranap, az utolsó pecsét és a túramozgalom feldolgozása, az igazolások leadása.
Természetesen én is sokszor végigmentem ezeken folyamatokon  és 2016-ra a rövidtávú túramozgalmakból a Zala megyei Olajos körút nevűt választottam. 
Alapvetően az útvonalkövető túramozgalmakat szeretem, ez is az.
A túra igazolófüzetén ez  olvasható:       Csak az szereti hazáját, aki ismeri is! 
Ez így igaz. Már elég hosszú ideje nézegetem ezt az útvonalat és egy kicsit bele is kóstoltam, mivel teljesítménytúrákat is rendeznek rajta.  
A túramozgalom kiírója :  Olajipari Természetbarát Egyesület Nagykanizsa.
A teljes útvonal kb. 90 km hosszú, az idők folyamán kisebb nagyobb változások voltak. 5-6 túrát biztos össze hozok ezen a szép dimbes dombos tájon, hiszen alapvetően a megismerés a célom.

Ma, ezen a szép napsütéses tavaszi napon elkezdtük. Tömeg közlekedtünk, ami nem volt kimondottan rövid és autóbusszal érkeztünk meg Bázakerettyére a Zalai olajmezők egyik központjába.

Bázakerettye:
Az egységes Bázakerettye község csak 1937 óta létezik, előtte két önálló faluból, Bázából és Kerettyéből állt. Báza – jelentése bodza (szláv) – első említése 1352-ből való, Kerettye – jelentése vakond (szintén szláv) – pedig 1353 óta szerepel az iratokban.
A 16. században a térség a Kerecseny család birtokába tartozik. A török időkben valószínűleg gyéren lakottá vált a település, majd a 18. század elején válik ismételten lakottá a két falu. A különböző adókedvezmények által idecsalogatott jobbágyok száma 1778-ra 60, illetve 91 fő volt. Ekkor a térség központja a mai Bánokszentgyörgy volt. A 19. század eseménymentesen telt el itt, a terület egy rendkívül visszamaradott körzetté vált.
1923-ban azonban hirtelen szerencse köszöntött a két falura, mivel Kerettye határában, Budafapusztánál az Angol–Perzsa Olajtársaság próbafúrása során kőolajat kerestek a földben, ám ekkor még nem találtak. A Budafa–2-es kút fúrásakor 1937. február 9-én azonban az Eurogasco cég sikerrel járt így megtalálva Magyarország első kőolajmezejét, amely egyben metángáz forrásként is szolgált. 1938-ig összesen 3 kutat fúrtak az újonnan egyesített településen leginkább Báza és Kerettye között.
A második világháború alatt a kutakat hadiüzemnek nyilvánították, az ott dolgozókat nem vitték frontra, így Bázakerettye lakossága nem szenvedett nagy kárt a háború során eltekintve pár légicsapástól és a németek kitelepítési akcióitól.
Az olajmező azonban természetes kimerülése folytán hamar vesztett korai nagy teljesítményéből, ezért azt gyorsan államosították, vezetőit perbe fogták. Később mélyebb rétegekben újabb kőolajat találtak, ami az 1960–70-es években a térség vezető településévé tette a községet, ahol esetenként 1700-an is dolgoztak. Mára az olajmezők nagyrészt kimerültek, így már mindössze 100 ember dolgozik az ehhez kapcsolódó létesítményekben.
 
Túránkat a Papp Simon Emlékparkban kezdtük. Az olajkutatás  legnevesebb személyiségére szép mell szobor, és természetesen információs táblák, és pár méterre egy olajkút is emlékeztet. 
A himbás olajszivattyú  a nagy mélységben lévő,  a kitermelés során csökkenő nyomású kőolaj felszínre pumpálását teszi lehetővé.  Itt található a túramozgalom első igazoló kódja is mely egy fa oldalára van felfestve a strand bejárat előtt. A kód 3 x 3 -as mezőben elhelyezett 3 db piros pötty. Ezt kell a füzetbe átrajzolni, és dátumozni.
A túramozgalom jelzése piros sáv jelzés.  A festés pár éves lehet, de odafigyeléssel ezen a szakaszon követhető volt. Mindenképpen meg kell említeni, hogy több olyan jelzéshordozó fát is láttunk amit kivágtak, de a jelzés fölött, tehát a törzs alsó része a helyén maradt, és mégsem ment csődbe az erdészet! Talán lehetne tőlük tanulni a megyénk "fanyűvőinek" is. 
Több olajkutat is megnéztünk, álló és üzemelő helyzetben egyaránt, érdekesek. A terep nagyrészt erdős, dimbes dombos, vagyis tipikus, Göcsej.
Rövid erdei túra után érkeztünk meg Báza település részre  az egykor önálló falu, kedves, rendezett, tiszta, több keresztje és szép kis temploma is van. Gyorsan áthaladtunk rajta és egyre emelkedő úton egy régi pincesorra érkeztünk.
Az egykori tömésházak nagy része már összedőlt, érdekesek voltak a fa gerendás csapolt talpas házak is. A sarok csomópontok kifaragása és illesztésük jó állapota jelezte, hogy a mesteremberek azért régen (is) értették a dolgukat.
A pincesor gerincútján érkeztünk meg a Széll-kilátóhoz a kilátás nagyon szép minden irányban - mesélték akik felmentek, -  nekem lentről is tetszett. Itt tartottuk meg az ebéd szünetet és az előrehozott sörözést is. 
Egy pihenőhely paddal, asztallal igazán elférne itt. Tovább haladva pár száz métert láttunk egy szép fedett pihenőt de lehetséges, hogy az magánterületen van.
Szép, öreg erdőben kezdtünk leereszkedni a Báza-Réti patak völgyébe, ahol egy kissé hiányos hídon átkeltünk a patakon majd  az Alsó-Válicka patak mentén a kisvasutat követve lassan kiértünk az országútra.  
Ismét rövid pihenőt tartottunk, ez a településrész a Bányásztelep nevet viseli. A házak közül kiérve a piros sávunk ismét emelkedni kezdett majd egy működő elektromos kerítéshez érkeztünk.
Az utat több sorban keresztezi a villanypásztor de könnyen kiakasztható kaput alakítottak itt ki így könnyen tovább tudtunk menni, és természetesen magunk mögött zártuk is a kaput. A vadkerítéssel védett csemetés másik oldalán a kijutás szintén hasonló módon biztonságos. Köszönet érte az erdészetnek és természetesen mindenkinek vissza kell zárni a kaput maga mögött. 
Piros sávunk egy rövid szakaszon fonódott az RP-DDK kék sávjával majd elhagyva azt gyorsan megérkeztünk az Olajbányászok Emlékhelyére ahol a második kódunk található.
Ez is rendben megvolt.  Egy tábla jelzi itt , hogy 350 m a Török-kúti forrás, el is indultunk megnézni, de nem találtuk, ha már tábla van akkor ezt a rövid szakaszt érdemes lenne rendesen jelezni!
Az erre a napra rendelt piros túrázásunk itt véget is ért, a kék kereszt jelzésen sétáltunk vissza Bázakerettyére ahol kényelmesen berendezkedtünk a B-24-es söröző teraszán a buszunk kivárására. 
Természetesen a hely szellemét is megidéztük a háborús képek megnézésével és a helyi tájjellegű sör kóstolásával,  18 km volt a lábainkban, a hajnali indulás ezt még tetézte is.  Minden korty jólesett, mint máskor is, a túrák végén.
Természetesen érdekelt a B-24-es történet is, erről is érdekes információk olvashatók:
" 1944. július 30-án érte az első és egyben utolsó nagy légicsapás a zalai olajmezőket. Ekkor az amerikai légierő 100-120 db B-24 Liberator típusú repülővel 10: 27-10: 55-ig négy hullámban 20-25-ös csoportokban támadást intézett 4400 méter magasságból Bázakerettye ellen.
A bombázók kb. 700 db 225-250-500 kg közötti rombolóbombát dobtak le. A támadásban megsérült a villanyhálózat és a telefonvonal, s találat érte a kisvasút pályáját, ill. 14 helyen az úthálózatot a MAORT érdekeltségeivel együtt. A bombázás következtében 2 MAORT alkalmazott, 3 alkalmazott családtagja, 3 katona a 3/2-es őrszázadból és 6 bázakerettyei lakos meghalt. Míg 43 fő megsérült, akik közül 10 fő a MAORT dolgozója volt."
 
Akit pedig érdekel a Bázakerettyei repülő tehén esete kattintson ide!
 
A kéktúra pecsétet - itt csak másodlagos volt, - azért díszítésként belenyomtam a füzetembe. 
Köszönöm, hogy velem tartottatok.

Még több fotó, katt a kis képre:
Olajos körút 1.

2016. április 16., szombat

Vukov Péter Emléktúra 2016

Somogy Megye és a Zselic Teljesítménytúrázója 2016 túramozgalom második rendezvénye volt ez a  körtúra. 
Ötödik alkalommal lett megrendezve az Emléktúra tehát ez már jubileumnak is tartható, de erre nem utalt semmi. Gondoltam talán a kitűző más lesz, de tévedtem. A rendezők szerint ez így jó a vélemény nyilvánítás pedig szabad.
Én azért megemlékeznék a korábbi túrákról is, így talán kevésbé felejtődnek az emlékek. Nyilván sokan vagyunk akik minden túrán ott voltak, de a rendezők honlapján nincs erről információ, rendezői beszámoló. Péter nekem túravezető oktatóm volt, szakmai tudása és természetjáró tevékenysége elismerésre méltó most is. 
 
                                    2012     2013     2014     2015
 
Szakirodalmi tevékenységeiből:
 
Somogyi Természetbarát Évkönyv 1912-1992
A megye természetjárásának első 80 éve.
Szerkesztette: Vukov Péter
 
 
A nevezés gyorsan megvolt a rövid táv 400 Ft-ja MTSZ kártyával akciós volt így 300 Ft-ot kellett fizetni a benevezőknek. Ár/érték arányban ez jó.
 
Korábban - 4 évig - így vártak bennünket:
Nagyot fordult a világ. Idén ez fogadta az érkezőt :-)
 Azért idetaláltunk.
 
Néhány ismerős jelezte előre, hogy csatlakozna hozzám igy egy hat fős kis csapattal sétáltuk le ezt a rövid távot.
Az útvonalról túl sokat nem tudok mondani,  5 éve ugyanaz és már minden érdekeset leírtam, némi változatosságot hozhatna egy ellentétes irányú teljesítés de hát ez nem az én dolgom. Persze az erdő ettől még nagyon szép!
Azaz mégis! A kecskeháti erdészház utáni kanyarban, ahol a kék sáv és kereszt  szétválik, szép új MTSZ-es tábla került kihelyezésre. Senkinek nem javaslom, hogy ennek alapján a kék sáv jelzést követve próbáljon eljutni pld. Töröcskére, vagy a Töröcskei-tóhoz.  Azt már csak halkan említem, hogy a háttal felszerelt tábla csak a gazba bemászva olvasható, pedig nem sok ész kellett volna úgy felfesteni, hogy a többivel azonos oldalról lehessen elolvasni. Persze az erdő ettől még nagyon szép!
 Néhány 30-as távon induló túrázó jött itt visszafelé, keresték a Kecskeháti ellenőrzőpontjukat, reméljük megtalálták, úgy láttam az új pihenőnél volt ahol a kék lemegy a Pölöskei rétre.
Talán ilyen száraz és poros túra még sosem volt, a hosszú egyenesben lassan megérkeztünk az erdészeti aszfaltúthoz ahol megkaptuk pecsétünket és a hűtőtáskából Túró Rudit és ásványvizet is kaptunk.
Következett a hosszú és unalmas aszfalt, aztán ez is elfogyott. A Simonfai tető felé haladva, É-felé jól látszott a Badacsony a szép tiszta napos időben.
A lovak is rendben voltak, de azok a szép, nagy kutyák akik eddig minden túrán megtiszteltek bennünket figyelmükkel, ezúttal hiányoztak. Remélem nincs bajuk.
A horhóban aztán leereszkedtünk a faluba.

A Célban  megkaptuk az oklevelet, kitűzőt és a zsíros, vajas, lekváros kenyeret. Szép időben kellemes túra volt.
Köszönöm a fuvart Marikának.
 

A túrán készült fotóim egy része illetéktelen kezekbe került, azok névtelen felhasználásához nem járultam hozzá!

Még több fotó, katt a kis képre:
Emléktúra Simonfa