2016. december 17., szombat

Töröcske - Kaposvár

Év végére elfogytak a távolabbi túrák, rövidek a napok, hideg is van, de azért ki kell valahova mozdulni.
A TTSE 21 tagja is így döntött amikor kibuszozott a valójában még mindig Kaposvárnak számító Töröcskére  és onnan gyalog jött vissza a belvárosba.


A piros sáv jelzésen indultunk É felé a falusias jellegű városi utcán majd széles és rendesen felszántott földútra tértünk rá.
A kellemesen kopogós fagy miatt sárral nem volt találkozásunk. A növényzet a ködös, zúzmarás időben nagyrészt ezüstszürke szint mutatott. Aztán a köd eltűnt és a nap is kisütött az ég kékje is előjött és még zöld azaz inkább örökzöld színeket is láthattunk. 
Gyorsan elértük a Töröcskei patak hírhedt átkelőhelyét amitől kicsit tartottunk is de a fagy kitartott.
Túravezetőnk, Benedek Balázs is  ismerte a problémát és előre sietve egy kötelet rögzített ki amivel felfelé könnyen leküzdöttük a patakpartot.
Meg kell jegyezni, hogy gondos kezek kijavították a földlépcsőket!  Legutóbb amikor november elején erre jártam az esős túrán erősen lekoptak a lépcsők most viszont ismét könnyen járható volt az út.


A tó K-i oldalán az erdei ösvény változatlanul nagyon szép, a  meghagyott öreg cser és tölgyfák nagyon látványosak remélhetőleg még sokáig gyönyörködhetünk bennük.

A tó partja befagyott de a közepén a nyílt vízen sok kacsát is láthattunk. A turista emlékmű előtti réten a rövid pihenést kihasználva túratársunk, Kati nagyon aranyos karácsonyfa díszekkel kedveskedett minden túratársnak.

A fenyőtoboz és makk felhasználásával készített kis díszek nyilván sokunk karácsonyfájára felkerülnek. Köszönjük!
A Töröcskei-tó zúzmarás gátján átkelve gyorsan a házak közé értünk majd az egykor szebb napokat látott Cseri-park mellett mentünk el.

Kaposvár ezen városrésze erősen megváltozott az utóbbi években és nem igazán előnyére.


A Kapos hídnál persze szép tábla hirdeti, hogy itt állt valaha a vár de mint tudjuk a nagy lelkesedéssel megkezdett majd nagyon gyorsan abba is hagyott NOSTRA bontásnál a kevéske falmaradványt is megsemmisítették.
Ahogy városunk kezelte a romokat arra csak azt tudom mondani: szégyen!  

Köszönöm a túrát és minden kedves túratársnak, olvasónak Boldog Karácsonyt kívánok. 

Még több fotó, katt a kis képre:


1 megjegyzés: