2016. november 22., kedd

Fejérkőtől Tündérvölgyig 3.

Egyik szemem sír, a másik meg nevet.  Nevet, mert a mai napon harmadszor is teljesítettem ezt a tetőtől talpig Somogy megyei útvonalkövető túramozgalmat és nem csak én hanem túratársam is megkapta a szép jelvényt.
Miért mentem harmadszor is? A válasz egyszerű, közel áll hozzám és figyelemmel kísértem az útvonal változásait, a teljesítési lehetőségeket, a kódok állapotát , a természet változásait. Szeretem Külső – Somogy dimbes-dombos táját, a megye legmagasabb pontjait, a szép várromot Kerekiben, a Tűndérvölgy öreg erdejét, Az Árpád-kori kis templomot, és szerettem a Balatonföldvári Platánsoron is végigsétálni, nézni a csendes vagy esetleg nyüzsgő Balatoni életet, lángost enni a kikötőben és vadkacsákat, hattyúkat etetni a parton.
Sétálni a magas-parton, nézni az Északi-part és Tihany látványát , ez mind szép volt jó volt.   
Amiért a szemem sír:  teljesítésünk napján tette közzé a  kezelő egyesület az alábbi közleményt: 

FELHÍVÁS!

Tájékoztatjuk a Tisztelt Természetjárókat, hogy a Fejérkőtől Tündérvölgyig túramozgalom átalakítás alatt van. 
Változik az útvonal és a teljesítés igazolásának módja, továbbá új igazolófüzet és jelvény kiadásán dolgozunk.
Régi típusú igazolófüzetet már nem adunk ki, de a már forgalomban lévőket 2017.12.31-ig elfogadjuk a teljesítés igazolására. Az új igazolófüzet várhatóan 2017-ben jelenik meg, addig kérjük a megértéseteket.

Természetbarát üdvözlettel: Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 


A döntés természetesen az övék, és ha szép és jó lesz az új mozgalom nyilván megkísérlem azt is teljesíteni, bár az már más érzés lesz hisz valami elveszik belőle.
Most inkább felidézem a túramozgalom történetét, mert ugye az internet nem felejt.
 * * *
A túra amivel az utolsó kódokat is begyűjtöttük kb. 20 km volt.  Autó Kőröshegyen maradt, elbuszoztunk Pusztaszemesre, a Jaba-völgyben még sűrű köd volt. A 2.-es kód megsemmisült nem olvasható a festett sem, fotózni kell.  A 3-as rendben van, majd letérve az útvonalról a túramozgalom egy másik részére mentünk át. Az 5-ös kőd a hídpillérre festve még megtalálható.
A kezelő egyesület vezetője a szomszéd faluban Szántódon fogadott bennünket és át is vettük a szép jelvényt, kaptunk tájékoztatást a várható változásokról, a megszűnő turista utakról.
Elhiszem, hogy könnyű egy vonással megszüntetni egy egy turista utat azért mert az pld. lakott területen, aszfalton vezet, de ha bele gondol valaki, hogy az RP-DDK Somogyi részén van a leghosszabb országúti szakasz azért talán érdemes elgondolkodni, hogy annyira rossz e ha egy turistaút a Balaton-parton, parti sétányon, kerékpár úton vagy kisforgalmú közúton vezet! Természetesen tudom, hogy a festéshez, karbantartáshoz ember is kell, és ha nincs akkor sajnálni fogom ha megszűnik egy útvonal. Annak idején amikor egyedül festegettem a most megszűnő utak egy részét  mindig öröm volt valami újat létrehozni, szerintem természetes emberi érzés, hogy ezek megszűntetése bántja az ember lelkét. Lehet, hogy nekem túl sok van belőle?  
Meglátjuk! A túrázók, természetjárók igénye esetenként eltér attól amit a vezetők elképzelnek.  Bizakodjunk.
 * * *
A Fejérkőtől Tündérvölgyig túramozgalom létrejötte:

A Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás (BTKT)  AVOP LEADER+ pályázatok keretében alakította ki új, 100 km hosszú túraútvonal-hálózatát: esőbeállókat, pihenőhelyeket, oszlopos irányjelzőket helyeztek ki az útvonalhoz kapcsolódóan. Az útvonalak behálózzák a Balatonföldvári Kistérség egészét, érintik mind a tizenhárom települést.
(A jelzőtáblák és oszlopok olyan gyenge minőségben készültek el, hogy mind tönkrement azóta!)
Az elkészült túraútvonalak után merült fel annak a lehetősége, hogy egy olyan túramozgalmi útvonalat lehetne kialakítani a kistérségben amely érinti az összes települést és bemutatja azok főbb látnivalóit.
A turistautak jelzéseinek festését a szántódi Szent Kristóf Természetjáró Egyesület tagjai végezték el, esetenként mások is besegítettek. 
A túramozgalomhoz az útvonal kitűzését, a látnivalók GPS-es felmérését és egy kiadvány szövegének összeállítását a kistérség felkérése alapján - társadalmi munkában Hevesi Zoltán végezte el. 
A Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 145/2008. (VIII.28.)sz. BTKT. határozatával támogatta a „Fejérkőtől Tündérvölgyig – Barangolások a Balatonföldvári Kistérségben” című projekt megvalósítását, annak teljes költségét vállalva. A kiadvány ingyenesen került terjesztésre.
 A túramozgalom teljesítésének igazoló jelvényét a BTKT felhívása alapján a kiadvány térkép mellékletén elhelyezett reklámok bevételéből fedezték.
A túramozgalom kialakításában - aktív szervező munkájával - nagy segítséget nyujtott Csima Kata a BTKT munkatársa.
A túramozgalomhoz szükséges térkép melléklet a turistautak.hu civil közösség adatainak felhasználásával Koleszár András munkájával valósult meg.

2010-ben az addigi bejárások alapján készítettem egy sorozatot a túramozgalom útvonalának látnivalóiról. Természetesen ez nem teljes de nagyjából áttekintést ad a túraútvonalról.

Ha érdekel itt megnézheted, katt a képre:

Néhány látnivaló a túraútvonalról.


A legutóbbi túra fotói:
A záró túra fotói
Pusztaszemes - Bálványos - Kőröshegy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése