2016. szeptember 3., szombat

Balatonfenyves CSISZTA 10 (2016)

A Zöldgömb Sport Klub túráinak szellemisége: (részlet)
"Amikor egy túrázó egy teljesítménytúrára jelentkezik, akkor tisztában van azzal, hogy a túra teljesítéséhez magasabb szintű szellemi és fizikai erőfeszítésre van szükség, mint egy kötetlen kirándulás esetén."

Miért is megy a túrázó a Nagyberekbe túrázni? Miért is választjuk erre a célra a Csiszta túrák valamelyik távját?  Erre az automatikus válasz az lehetne, hogy szeretünk a fák hűs árnyékában, a csobogó patakok mellett  a sziklákon lépegetve túrázni.
Ez viszont az esetünkben nem így van.
Ez a túra is része a Somogy Megye és a Zselic Teljesítménytúrázója 2016 évi túrasorozatnak tehát lehetőségeink szerint ennek pecsétjét is be kell gyűjteni.  Azért ez jár némi lemondással, azaz le kell mondanunk a hűs fák árnyékáról, a patak csobogásáról és a sziklákról is.
Korábban a 20 km-es távot többször lejártam, most a 10-es volt a cél mégpedig azért mert ez a résztáv korábban még nem létezett és így lehetőségünk volt egy újabb olyan Somogy megyei faluba eljutni ahol még sosem jártam.
Somogyszentpál:
Somogyszentpál 1929-ben jött létre két község, Varjaskér és Tótszentpál egyesülésével. Ekkor még a Marcali járás harmadik nagyközsége volt kb. 1750 lakossal, mára népessége 1000 fő alá csökkent.
A falu 13. századi templomnak romjai máig láthatók. Papja, Gergely 1333-ban harminc, 1334-ben negyven, 1335-ben harminc kisdénárt fizetett egyházi adóként. 1536-ban még állt, 1736-ban azonban már romos és elhagyott volt. Az 1743-as Canonica Visitatio ezt írta: „Varjaskéren a falun kívül, de ahhoz közel hatalmas (grandis) romos elhagyott egyház áll, toronnyal.” Az 1864-es varjaskéri jegyzői jelentésében ez szerepel: „monda szerint eztet a törökök lövöldözték, szinte a berkiben volt várral együtt.”
A Balaton-Nagyberek mocsaras területén a nagy valószínűséggel az enyingi Török család által a 16. században épített varjaskéri vár földbe temetett alapfalmaradványai ma is láthatók.
(a túrák útvonala nem érinti ezeket a látnivalókat)
Forrás: Wikipédia
A kisvasút napján amikor a túra is megrendezésre került a vonat egész nap ingyenesen szállította az utasokat. Balatonfenyvesi nevezés után a kisvasút végállomáság vonatoztunk azaz Somogyszentpálig.
A falun végig sétálva az a benyomásom alakult ki, hogy ez a kis település is leépülőben van, sok, szép,  nagy , jó állapotú de egyértelműen lakatlan ház van a faluban. 
É- felé hagytuk el a falut, közben több feszület és szobor is jelezte, hogy a lakosság hitvallását még nem felejtette el.
A pincesor is vegyes képet mutatott hiszen  összedőlt nádfedeles vályogpincéket, és szépen felújítottak is  láttunk.
Gondozott és gondozatlan szőlők között kanyargott utunk  majd elértük a kisvasút nyomvonalát és a továbbiakban gyakorlatilag a talpfákon és a köveken mentünk.
Az első ellenőrző pont Pálmajornál volt, Zoli bácsi mint rutinos pontőr beragasztotta a kis matricát, barackot is kaptunk de volt a készletében ásványvíz is. 
Próbáltam a vasúttal párhuzamos úton is haladni de nem ismerem a terepet, a Nagyberek csatornák hálózatát tartalmazza a lecsapolások idejéből és nem mindenhol van lehetőség ezeken átkelni.
A turistatérképem sem tartalmazta az utakat pedig hát láttam, hogy ott van a sín mellett de mégsem tértünk le, biztos ami biztos, a sín elvezet Imremajorba a Célba. 
Nagyon lelassított a talpfák nem megfelelő kiosztása, a kövek meg még kellemetlenebbek voltak, aztán fotóztam is néha. Két alkalommal jött szembe a vonat de volt lehetőség félreállni és integetni is.
A terepről annyit érdemes tudni, hogy lapos, poros, homokos, füves és árnyék mentes. 
Ahol volt fa ott azokat gyakorlatilag csupaszra rágták a gyapjaslepke hernyói amik olyan tömegesen lepték el a talajt, és még a síneket is, hogy szinte lépni sem lehetett tőlük. Elkeserítő és szomorú látvány volt.  Szinte hallani véltem, ahogy csámcsogva eszik a fák leveleit, pedig csak a folyamatosan, eső szerűen potyogó hernyóáradat zaját hallottuk.
A célba utolsóként értem be mindezek ellenére a korosztályomban az 1. helyezést értem el, büszke is voltam magamra. :-) 
Pihenés, frissítés után az előzetes terveim szerint tovább gyalogoltunk Balatonfenyvesre. Ott még megnéztem a Kisvasút napi rendezvényre készített kis kiállítást majd kényelmesen haza utaztunk.
A túra ezúttal is olyan volt amilyen szokott lenni, a részvételi arány családias hiszen 67 fő teljesítette valamelyik távot.  Végül is ha szakadt volna az eső az rosszabb lett volna.
Köszönöm a rendezést! 


Még több fotó, katt a kis képre:

Balatonfenyves
CSISZTA 10 (2016)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése