2016. február 6., szombat

Simonfa - Kaposvár

Ideje volt már, hogy egy kicsit kimozduljak. A szokásos karácsonyi megfázásból is kigyógyultam így aztán ezen a hideg, zimankós téli napon - de hát február elején mit várhatnék - irány Simonfa, a túrát a TTSE szervezte.
Népes csapatunk kibuszozott ebbe a kis Zselici faluba és 31 fővel nekivágtunk a sárga - zöld fonódó jelzésen a horhónak.
Tartottam ettől a szakasztól, hogy sár lesz de az árnyékos mély bevágásban talajszinten még kellemes fagy volt így száraz lábbal értünk fel a tetőre.
Szép a kilátás innen a Zselic dombjaira és a távolban a Mecsek jellegzetes hegyei is szépen látszottak. A kiírás szerinti túra útvonal követése nem volt bonyolult feladat, a gerincúton É-felé kellett menni. A napsütötte helyeken már olvadozott a felszín így kicsit csúszkálhattunk de nem volt veszélyes.
   A jelzéseket sokan kritikus szemmel figyeltük, hiszen most van folyamatban a kiképzésünk tehát érdemes volt nyitott szemmel járni. A zöld sáv rendben van, 2015-ben lett felújítva, a sárgáról ez nem igazán mondható el, hiányos, régi szóval megérett a felújításra.
Zselicszentpál szőlőhegye felett haladtunk tovább még mindig É-felé. Itt ott néhány vizesebb területet kerülgetni kellett aztán a zöld sávunk egyszer csak élesen K-felé fordult innen már csak a sárgát követtük.
Az erdőben már több helyen látható a tavasz közeledése, még néhány nap és kaszálni lehetne a hóvirágot, de virágzik a mogyoró és valami sárga akármi is.
A sárga sávunkról egy jelzetlen útra tértünk át ami a túrakiírásnak megfelelően a Lonka-hegy felé vezetett.  A csapat 2/3-a úgy döntött, hogy a meghirdetett táv kevés, és elmentek a Nádasdi-erdőbe a Latinca-forrást megnézni. Mi 10-en pedig az eredeti terv szerint haladtunk tovább.
A Lonka-hegyi Szent Antal kápolnánál megálltunk és jól körbe néztük. 
A belseje is látható volt, szép kis kápolna helyi védelem alatt áll, a hegybirtokosok építették 1897-ben Szent Antal tiszteletére, neoromán, historizáló stílusban.
A kápolna előtt egy szép régi, 1909-ben állított kereszt áll kissé csonka Krisztussal.  A kápolna a Kaposvári Jézus Szíve  Plébániához tartozik ( Hősök-temploma).
A Szentpáli utcán értünk be Kaposvárra, útközben még megcsodáltuk a nagyon látványos és izgalmas, sok új információt tartalmazó  Nádasdi Túraútvonal két információs tábláját.
Ennek a túraútvonalnak jelzése nincs , a táblái pedig rengeteg téves információt tartalmaznak, kezdve azzal, hogy a Lonka-hegyi Szent Antal  kápolnát össze keverték az Ivánfa-hegyen található műemlék Szent Donát kápolnával!
DURVA HIBA!
A városi aszfaltot elérve a túrát befejeztük és kényelmesen hazabuszoztunk.
Köszönöm a túrát!

Még több fotó katt a kis képre:

Simonfa - Kaposvár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése