2014. november 4., kedd

RP-DDK Lasztonya - Bázakerettye

(Bázakerettye) - Lasztonya - Lispeszentadorján - Bázakerettye

Táv: 13.5 km  Szint: 320 m

A nosztalgia kéktúrát ezúttal ha nem is napra pontosan de azért ismét sikeresen teljesítettem. Két év telt el azóta de ma is minden perce emlékezetes annak a túranapnak :-)
Az RP-DDK teljesítésem egy pecsételő hellyel ismét hosszabb lett. Nagyjából elérkeztem oda ami az otthon alvásos, tömegközlekedős határt jelenti, hiszen a zalai dombok között a Göcsejben járok.
Nagykanizsa és Letenye érintésével három busszal jutottam el Bázakerettyére, és persze visszafelé is ugyanez a helyzet, de akkor Borsfa volt az átszálló helyem. A kéktúra ezen a szakaszon egy nagy patkó alakban halad egy fekvő U-t leírva. Nem is értem , hogy a nagy kéktúra szabdalók itt miért is nem akarták ezt átvágni, igaz legalább olyan hülye ötlet lett volna mint a Zselicben!
Nekem viszont kapóra jött mert ezt a kis szakaszt így könnyű körtúrásítani. Délelőtt 9:30 körül kezdtem a túrát, azzal, hogy átgyalogoltam Lasztonyára, az elmúlt hetek zalai felhőszakadásai még nem múltak el nyomtalanul!
Lasztonyán az önkormányzat épületénél pecsételéssel kezdetem a kéktúrázást majd a kis település szőlőhegyén egy horhós gyalogúton kezdtem el a kapaszkodást a hegytetőn álló kilátó felé.
Ez is a Zalai 4 szintes típuskilátók egyike. Nem igazán vonz a magasság így alulról jól körbenéztem és indultam tovább. A gerinc NY-i oldalán egy gyönyörű bükkösben ereszkedik lefelé az út ez volt a legszebb része a túrának.
Az országutat keresztezve már tölgyesben kanyargott tovább a kéktúra földútja majd ösvénye és pár perc alatt elértem a Torhai-forrást és pihenő helyet. A masszív, vörös homokkőből kiépített forrásház nem mai gyerek, egy kis helyszín takarítás ráférne de működik.
 Ebédszünetemet is itt tartottam meg. Lispeszentadorján felé tovább indulva az országút előtt sajnos hatalmas dagonyára futottam. A nagyon vizes terület nyilván a sok csapadéknak köszönhető, mivel még sokáig kellett ezen a napon  a bakancsban tartózkodnom így nem kíséreltem meg az átkelést inkább meghátráltam és máshol jöttem ki az útra.
Lispeszentadorján szélét érinti a kéktúra van itt egy uniós szuper játszótér is. Elég kihaltnak tűnt. A távolban jól látszott egy típus kilátó arra vezetett tovább az út.
A kukoricaföldek szélén kapaszkodtam fel a tetőre, egy kisebb pincesort is érintve a kékről picit le kell térni a kilátóhoz.
Erről az amúgy kopár gerincről a terepszintről is szép a kilátás, érdekes a mini tanösvény a torony mellett. A kb. 10 m-es hosszúságával gyorsan bejárható, a térség növény és állatvilágát ismerhetjük meg.
Bázakerettye irányába széles földút vezet. Fakitermelés folyt a térségben ezt a traktorok és nyomaik is megerősítették de sár nem volt így jól tudtam haladni. Egy nyári túraleírásban olvastam, hogy Bázakerettye felé nehezen járható benőtt az út.
Ebből semmit nem tapasztaltam!  A felfestett útvonal a GPS-ben jól egyezett a turistautak.hu útvonalával és tökéletesen járható volt egészen a település határáig. Mintha csak az én kedvemért kaszálták volna le a teljes kéktúra szakaszt :-) Gyorsan haladtam és siettem is mert az élénk szél sötét felhőket terelt fölém. Szerencsére csak vaklárma volt mert ahogy jöttek úgy el is mentek. 2 óra után pár perccel a  B-24-ben volt időm a szabályos túrazárásra, a kedves pultos hölgy elmesélte az utazási lehetőségeimet ami jó is volt mert olyan járatok is vannak arra, melyek nincsenek kiírva. Szép napos időben szép őszi túrát tudtam teljesíteni és ennyivel is közelebb van Írottkő .  

Még több fotó, katt a kis képre:
RP-DDK Lasztonya - Lispeszentadorján -
Bázakerettye

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése