2014. január 11., szombat

Rockenbauer Pál Emléktúra 2014


Rockenbauer Pál (Budapest, 1933. január 14. – Naszály, 1987. november 26.) természetjáró, televíziós szerkesztő, a magyar televíziós természetfilmezés megteremtője. Legtöbben a televízióban többször is vetített Másfélmillió lépés Magyarországon, illetve …és még egymillió lépés című filmsorozatairól ismerik.

Forrás: wikipédia

Rockenbauer Pál emlékére faragott emlékoszlopot két Köröstárkányi fafaragó Kaposvár közelében a Gyertyános-völgyben.

A természetfilmes 30 éve járt itt a zselici erdőben, mint tudjuk itt volt a Ny-i végpont utolsó pecsétje -  ebből az alkalomból egy faragott oszloppal emlékezik rá a kaposvári Magyar-Román Baráti Társaság. A faanyagot és az oszlop helyét a Sefag Zrt. adta, a költségeket pedig Kaposvár polgármestere is támogatta. Az emlékoszlopot 2013. október 4.-én avatták fel.
 
A Természetvédő Turisták 'SOMOGYÉRT' Egyesület  hagyomány teremtő céllal szervezte meg január második szombatján a Magyar természetjárók, kéktúrázók tiszteletét is  kiérdemelt filmes, újságírő, túrázó születésének 81. évfordulója alkalmából az Emléktúrát.

Több mint 50 túrázó jött ki az emlékhelyre ahol Bakonyi János az egyesület elnöke ismertette  az emlékoszlop állítás történetét. 

Minden jelenlévő túrázó megkapta az alkalomra készített Emléklapot és kitűzőt is.


Még több fotó katt a kis képre: 


Rockenbauer Pál Emléktúra 2014

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése