2013. január 26., szombat

Téli Déli Part 2013

Táv: 16.8 km.
Szint: 180 m.

Megvolt a kupa-nyitány Somogyban is. A kellemesen száraz, hideg idő  közel 200 túrázót vonzott Balatonlellére, ahol 15-30-60 km-es távokból lehetett választani. 8 fős kis csapatunk két autóval érkezett, ketten a 30-as távot választották, 6-an a rövidet. Nekem  hosszú idő után ez volt az első túrám így a kényelmes távot választottam. A kaposvári egyesületek nagy létszámmal voltak jelen, a Meteoros csapattal túráztam, de találkoztam a Zöldpontos és TTSE-s túratársakkal is.
A Rudi – Tanyán gyorsan ment a nevezés  majd Balatonlelle utcáival ismerkedtünk, Ny-felé haladva. A sárga sáv jelzést elérve a Kis-hegy volt a célpontunk ahol a szép műemlék kápolna közelében volt az első ellenőrzőpont. 







Kishegyi kápolna
A kishegyen áll a barokk stílusú, kishegyi Szt. Donát kápolna; melyet báró Majthényi György emeltetett. A kápolna harangját 1784. október. 11-én a Balatonlellei két haranggal együtt szentelték. A szentelést Marcaliban Bíró Márton püspök végezte. A Kishegy 1815-ben Gróf Széchenyi Ferenc birtokába került, így a kápolna is, az oltáron mind a mai napig látható a Széchenyi címer. A kápolnában évente egyszer Szt. Donát napján van szentmise.

Ettünk, ittunk, szusszantunk egy kicsit majd  innen már K-i irányba indultunk tovább az Irma-pusztai tavak felé. Nem irigyeltem az ide telepített pontőrt , szemmel láthatóan nem volt melege. 
 
Az igazoló pecsét beszerzése után ismét É-ra fordultunk, keresztezve az autópályát  gyorsan visszaértünk Balatonlelle határába, ahol  szerencsére még mindig fagyos kemény volt a hó a réten, olyannyira , hogy az én mázsámmal is el tudtam menni a keményre fagyott tetején.  







Irma-pusztai halastórendszer
Az irmapusztai tavak a Balatoni Halászati Rt. halastavai, közülük egy azonban '94-ben a halászok és horgászok közötti barátság szimbólikus jeleként horgászati státust kapott. Azóta - a víz kezelői jogára alakult - horgászegyesület évről évre bérli, s az eltelt  évek alatt kíváló horgászvízzé fejlesztette a néhai halastavat.
Valamikor a Balaton öntésterülete volt, igazi berek, tőzeges altalajjal. A tőzeg nyomai ma is megfigyelhetőek, hiszen a feneket ún. tőzegkorpa borítja, melyet részben a halak már "feldolgoztak", részben az önmagától felaprózódó elpusztult növényzet hoz létre.
Hínár nincs, akadó is kevés. A nádas azonban kiterjedt, vastag, szinte teljes kerületén uralja a partot. Mélysége a legtöbb helyen, mint egy halastóé: egy, másfél méter körüli. Mélyebb részek: a csónakkikötő előtti (kb. 50 méterre) gödör (egy régen lepusztult tőzegsziget nyoma), és gát előtt húzódó hosszú árok: a valamikori halágy (a gát előtt 5-8 méterre) húzódik. A víz állandóan mozgásban van a folyamatos vízutánpótlásnak köszönhetően.

A Célban szép kitűzőt és Oklevelet kaptunk a teljesítésről, melynek grafikai megoldása tetszett, igaz mi nem érintettük a Rád-pusztai templomromot.  Ez a túra volt a 2013-ban beindított Somogy megye teljesítménytúrázója  és az immár negyedik alkalommal meghirdetett Észak Somogy teljesítménytúrázója  kupa sorozat nyitó túrája is, így ezekhez a mozgalmakhoz is megkaptuk az igazoló pecséteket.
 
A hivatalos dolgok lerendezése után a kerthelyiségben várt bennünket a forró gulyás, forralt bor és tea , mindegyik nagyon jólesett finom volt.  A túrán már hagyomány, hogy a kerítés is kolbászból van azaz lehetőség volt házi szalámi vásárlásra is, mivel tavaly is finom volt most is éltem a lehetőséggel.


Köszönjük a rendezést az ENTE csapatának , minden rendben ment,  az időjárást sikerült nagyon jól ’lerendezni’, hiszen a kellemesen ropogó, havas terepen  jól lehetett túrázni, sár nem volt , minden kőkeményre fagyott de napközben a hideg sem volt jelentős.


Még több fotó: katt a képre.
Téli Déli Part

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése