2012. június 9., szombat

Somogy természetbarát mozgalmáról

Az első 80 év -  a többit pedig már ismerjük :-)

Forrás: Vukov Péter: Száz éves a világ természetbarát mozgalma. A „Vándor” 1995. centenáriumi különszáma alapján készült változat.)


Kaposváron 1912. március 5-én a munkásotthonban megalakult a TTE kaposvári helyi csoportja.
Anya szervezete az 1910-ben Budapesten megalakult Természetbarátok Turista Egyesülete volt.
A csoport vezetője Mojzer Imre nyomdai tisztviselő, majd fia Mojzer István György vette át az első világháború alatt a csoport vezetését.


1921-24-között népes tisztikar irányította a TTE kaposvári csoportját Pintér László elnöksége alatt.


A megszűnt TTE helyét a munkás-természetjárásban a Magyar Munkás Eszperantó Egyesület vette át, sajnos csak rövid ideig.


( Ismertebb vezetőségi tagok:Vámosi István, Boót István, Mautner József voltak)


Az ifjúság természetjárását az 1913-ban megalakult Polgári Fiúiskolai Cserkészcsapat szervezte.


A 30-asévekben szinte csak a cserkészek túráztak, 1935-38-között a Magyar-Osztrák Alpesi Egyesületnek is volt igaz nem túl aktív szervezete Kaposváron.

Ebben az időben semmiféle turisztikai létesítmény nem volt Kaposvár térségében.

A második világháború vérzivatara után az ország helyreállításának nehéz körülményei ellenére újraéledt a szervezett turizmus.

1946-ban Kaposváron, Geszler Jenő, siketnéma intézeti tanár szervezésében megalakult a természetjáró csoport, tagjai közül sokan régebben cserkészek voltak, ezért az államhatalom 1950-ben mint „reakciós” csoportot feloszlatta.

1951-ben az új ipartelepítés eredményeként felépült Kaposvári Textilművekben a „Vörös Lobogó” SE keretében megalakult a természetjáró szakosztály.

Szakszervezeti segítséggel a város üzemeiben egymás után alakultak a természetjáró szakosztályok, csoportok, pld. a Kinizsi, a KMTE, az Állatforgalmi, valamint a Terményforgalmi Vállalatok csoportjai.

1959. márciusában a Szakosztályok megalakították a Somogy megyei Természetbarát Szövetséget , első elnöke Bencze József lett. Ebben az időszakban alakul ki lázas munka eredményeként a Zselic turistaút hálózata, indul be a Zselic Turistája mozgalom. Megindul a túravezető képzés.

1961. novemberében Bencze József lemond helyére Matuszka József kerül. Népszerüsödnek a tájékozódási versenyek.

A 60-as években a természetbarát mozgalom helyzete minden hullámzás ellenére pozitívan fejlődik, egyre másra új szakosztályok alakulnak: Zselic, Fáklya, Kapos SE, Kórház SK, Spartacus SE.

A Szövetség megyei híradója a „Vándor” rendszeresen megjelenik a helyi hírekkel.

1969-ben az első Turista Parlamenten határozták el a Kaposvár környéki természetbarát létesítmények tervezetét.

A 70-es évek elején indult meg a „Park-erdő” létesítés programja, 1970-ben alakult meg a „Társadalmi Erdei Szolgálat”.

1971-77-között a Kislaki erdőben, a Gyertyános Völgyben felépült Somogy megye első turista telepe. Megnyitotta kapuit a „Gyöngyvirág” és Spartacus” kulcsos turistaház. Kiépült a Hódos-tó, a Kőér, és a Négytestvér forrás.

A TESZ két faházat kapott szolgálati helyül a Gyertyános és a Töröcskei erdőben.

Fellendült vidéken is a természetbarát élet, új szakosztályok alakultak Barcson, Mosdóson a kórházban, Fonyódon a gimnáziumban ODK csoport, Öreglakon a MEDOSZ, Siófokon pedig két egyesület a a Spartacus és az Olajbányász SE.

A jól működő koncepciózus Magyar Természetbarát Szövetség keretében anyagi gondokkal küszködő szakosztályok tevékenykedtek, de eredmények is születtek.

1973-ban a szervezett magyar turizmus centenáriuma évében nagy sportátszervezés történt országosan, megszűnt a TSH, a sport irányítása a tanácsi szervezet keretébe integrálódott.

1974-ben beindult a Dél-dunántúli Kék Túra a Szekszárd – Pécs – Kaposvár szakaszon.

Somogy, Baranya és Tolna megyei természetbarátok összefogásával.

1976-ban megalakult a nem túl hosszú életű Kaposvári Városi Természetbarát Szövetség Lévai József elnökletével, aki akkoriban egyben a megyei szövetség főtitkára is volt.

1976-évben ismét Turista Parlamentet szervezett a megyei szövetség, és az eddigi eredmények ismeretében új feladatokat határozott meg.

A sorozatos személyi ellentétek hatására az 1977/78-as évek válsághoz vezettek,feloszlatják a városi szövetséget valamint lemond a megyei szövetség elnöke Matuszka József, helyére Sümegh Nándor mérnök kerül valamint kicserélődik a teljes vezetőség.

A nehézségek áthidalásában a szakszervezetek segített, 1978. október 1.-én a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Sportbizottsága keretében megalakul a Természetjáró Albizottság, szoros együttműködésben a Természetbarát Szövetséggel. Közös túravezetői tanfolyamokat, természetbarát találkozókat szerveznek pld. 1978 - Pedagógus, 1980 – közalkalmazott, 1981 – Egészségügyi, 1982 – KPVDSZ, országos és évente megyei találkozók.

A szakszervezetek támogatásával új vagy újjáélesztett szervezetek jönnek létre ezidőben: Vízügyi SC 1979, Kinizsi TE 1980, KPVDSZ Vörös Meteor TE 1982.

Az 1980-ban már rendszeresnek mondható Turista Parlament eredményesnek mondta az elmúlt 4 évet és új fejlesztési irányokat jelölt ki. A technikai munkák továbbvitele mellet nagyobb figyelmet fordított a kerékpáros, túramotoros és vízi túrázás fejlesztésére , tekintettel a megye adottságaira.

1981-ben létrejön az első hivatalos külföldi kapcsolat a bulgáriai Kardzsali Turista Szövetséggel.

1982-t az SmTSZ turista évvé nyilvánította az akkor 70-éves megyei szervezett természetjárás méltó megünneplésére.

Gazdag program keretében felavatta a Turista Emlékművet a Töröcskei-tő partján, Zászlót avatott és első izben adományozta a „Somogy Természetjárásáért” plakettet.

A TESZ országos találkozója is Somogyban volt.

Kudarcok is terhelték ezt az időszakot hiszen leégett a Spartacus kulcsosház ( romjai még láthatók a Gyertyános völgyben) és kezelői változás történt a Gyöngyvirág kulcsosháznál.

1982-ben a Töröcskei erdőben felavatták a Vándor forrást és 1983-ban az Eszperantó forrást ( mindkettő ma is létezik de elhanyagoltsága miatt nem üzemel)

1985-ben  Simonfán a KPVDSZ Vörös Meteor Te megnyitotta a megye akkor második turistaházát a „Meteor” házat mely a régi iskolából lett kialakítva.

A Zselic SE 25 éves fennállását ez évben ünnepelte.

Beindultak megyénkben a teljesítménytúrák is melyek más megyék természetjáróit hozták el Somogyba.

1985-ben az akkori TANÉP SE. rendezte meg Magyarország első kimondottan éjszakai teljesítménytúráját a Zselic 40-et, ( felszabadulásunk 40.-éves évfordulójára) a túra az első két évben Kaposvárról indított körtúra volt. 1987-től a TANÉP SE a Meteorba olvadt be, a Zselic 40 pedig Simonfára került át , változatlan névvel.

A KTTE beindította a ZSELIC 50 nappali teljesítménytúrát, mindkét rendezvény ma is él, időközben résztávok is kialakultak.

1986-ban negyedik alkalommal rendezték meg a Turista Parlamentet, a megyei szervezetekben a korábbi ellentétek megszűnőben voltak a taglétszám is örvendetesen gyarapodott, 1708- igazolt természetjáró volt ekkor Somogyban.

A kiadott új Zselic turistatérkép hatására a megyei túramozgalmak is népszerűsödtek. ( Somogy Turistája, Dél-dunántúli Kéktúra)

1988 a Magyar természetjáró mozgalom jelentős éve, teljesen önállóvá válik az egyesülési törvény alapján a Magyar Természetbarát Szövetség. Vezetői szabadon választott tisztségviselők.

1988. november 14.-én megszűnt a Somogy megyei Természetbarát Szövetség, helyébe a Somogy megyei Természetbarát Bizottság lép újonnan megválasztott vezetéssel, elnöke Bakonyi János lett. Az önállóság évének szép ajándéka a Zselickisfaludon létrehozott „Vándor” turistaház a KTTE részéről.

Jelentős és megrázó volt a korábbi 50 %-os vasúti utazási kedvezmény megvonása, mely jelentősen csökkentette a taglétszámot Somogyban is.

A nehéz időszak ellenére is volt előrelépés, hiszen somogyi kezdeményezésre létrejött a „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra” jelenleg is működő meghosszabbított útvonala, melynek létrehozásában és az 1989 évi avató túra megszervezésében jelentős szerepet játszott Somogy természetjáró közössége.

A Somogy megyei természetbarátok ez időben rendszeresen részt vettek az országos rendezvényeken is , az Országos Természetbarát Találkozókon valamint az első Természetbarát Napon Dobogókőn.

Ideiglenes táborhely kialakítása is történt az RP-DDK útvonalán Újvárfalván a Noszlopy kúriánál valamint Mesztegnyőn a Tájház udvarán.

1990-től rendszeresen megjelent ismét a „Vándor” című megyei folyóirat is.

1991. január 13-án megtartott közgyűlésén új alapszabályt fogadott el a megyei természetbarát mozgalom. A megyei szövetség neve Somogy megyei Természetbarátok Turista Szövetsége lett, elnöke Vukov Péter okleveles mérnök. Bírósági bejegyzés száma: 60042/91.

1992-ben végre megjelenhetett a Somogy megye természetjárásának első 80 évét bemutató évkönyv, mely azóta is hiánypótló mű.

Az újjá alakult Meteor TTE Simonfán második turistaházát alakította ki egy megvásárolt lakóházból Zselic turistaház néven.

A 90-es évek elején jelentősen szélesedtek a külföldi kapcsolatok elsősorban a német nyelvterületek irányába, ennek eredményeképpen 1992-ben szervezett először nyugat-európai túrát az SmTTSz.

1994-évben felújításra került az RP-DDK megyei útvonala és elkészült a DDP túraútvonal meghosszabbítása Kaposvártól Igalig. A KTTE létrehozta a „Zöld úton a zöldbe„ túraútvonalát és a Meteor beindította a „Zselici négy fa ” teljesítménytúráját.

Siófokon a városban és közelében több új jelzett útvonalat alakítottak ki a helyi természetjárók. És kiadták a hozzá tartozó túrakalauzt is.

Zamárdi térségében a „Zamárdiért Egyesület” a megyei szövetség segítségével három új turistautat alakított ki és festett fel, valamint színvonalas túrakalauzt is kiadott. Ez évben új természetjáró egyesület alakult Marcaliban is.

1994-évben 15 szervezeti egység tartozott a megyei szövetséghez, taglétszáma akkor 880 fő volt.

1995-96 években tovább folytatódott a Dél-dunántúli Piros túra útvonalának kialakítása egészen Siófokig.

Az új turistaút ünnepélyes átadása 1996. július 20.-án volt Törekiben.

Az így kialakított regionális hosszú távú turistaúton a Dél-dunántúli megyék 1999-évben hirdették meg az ország első regionális túramozgalmát az immár közismert bár viszonylag kevesek által teljesített DDP-t. Az első és máig egyetlen igazoló füzet 1999-évben készült el, melynek anyagát Dománszky Zoltán (Tolna), Lakatosné Novotny Sarolta (Baranya) és Vukov Péter (Somogy) állította össze.


Kaposvár 2012.május.18.

Összeállította a forrás alapján: Hevesi Z.  A 100. éves  somogyi természetjárás ünnepség alkalmából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése