2011. szeptember 30., péntek

RP-DDK Abaliget vá. - Felsőkövesd - Gálosfa

Táv: 27,5 km Szint : 600 m

Reggel egy kis vonatozással kezdtem a napot, és áthaladva Magyarország második leghosszabb vasúti alagutján Abaligetnél csatlakoztam egy nagyon jó hangulatú túrázó csapathoz, a sok régi ismerőst is felvonultató
székesfehérvári Gyöngyvirág TE. tagjaihoz, akik Horváth Pisti vezetésével
járják az RP-DDK zselici szakaszát.

A vasútállomáson pecsételtünk majd egy kis kevergés után eléggé benőtt
útvonalon indultunk neki az első dombhátnak. Szép erdőn keresztűl értük el a gerincen vezető utat Szentkatalin és Karácodfa felett. A távolban kéklő
Mecsek vonulatai szépen látszottak. A túraútvonalunk ezen a napon nagyrészt Baranya megye területén vezetett, szép öreg erdőben érintettük a Zselic csúcsát a Hollófészek nevű helyet ami 358 m magas.
A Baranya megyei erdészet egyik nagy vaddisznós-kertje mellett haladtunk tovább és tettünk egy kis kitérőt a közeli Nagymáté-i vadászházhoz.
Az itt található szép pihenőhelyen tartottuk az ebédszünetet, megnéztük a
régi és még mindig kint lévő de már használaton kívül helyezett nyalókás
dobozt is.
Érdekes és követendő példa lehetne az itt létrehozott szép arborétum és a
Fekete Istvánnak emléket állító szobrok és a tanösvény melynek egy részét is érintettük.
Rengeteg erre a Zselicben védett szúrós csodabogyó, egy mély erdei völgyet keresztezve és lihegve érkeztünk meg Felsőkövesdre. Ezen a kis településen talán 20 ember él még, inkább üdülőterület jellege van. A 155 éves harangláb mellett található a nyalókás doboz amelyből elvégezhettük a
füzetünk ezen pontjának érvényesítését is.
A településen áthaladva leereszkedtünk a gerincről de csak azért, hogy fel tudjunk kapaszkodni a Hideg-oldalon keresztül az egykori Szabás -
kihalóban lévő - település főutcájára.
A szellemjárta pusztuló házak között végig haladva a Cigány-dombon keresztül érkeztünk meg Somogy -megyébe. Alattunk a kistótvárosi uradalom épületeit nézhettük a kerítésen kívülről és fájó szívvel néztük a szép magán kilátót amely szintén el van zárva a természetjáróktól, pedig csak néhány 10 méterre van a kéktúra útvonalától! Az egykori Nagytótváros teljesen elpusztult település helyét már csak néhány bucka és öreg diófák jelzik a Tótvárosi-erdőben. A hegyről meredek ösvényen ereszkedtünk lefelé egy mély szurdokvölgy peremén és az erdő alját elérve néhány perc alatt elértük Gálosfa szélén az első házakat majd megkerestük a pecsételő helyet is ahol szép eredeti MTSZ pecsét található, valamint jéghideg italok mindenféle változata is előfordul.
Egy jó órát pihentünk ebben a kellemes 'pecsételőhívatalban' közben
túratársaimmal megismertettem túramozgalmainkat, teljesítménytúráinkat és
úgy általában a Külső-Somogy szépségeit.
Remélhetőleg később többen visszatérnek majd Somogy más részeire is túrázni.
Köszönöm a túrát, és hogy Veletek tarthattam!



RP-DDK Abaliget - Felsőkövesd - Gálosfa.

2011. szeptember 24., szombat

Deseda körtúra 2011

Táv:17.5 km, Szint: 260 m

Kellemes nyárutón 10 egyesületi tag és 2 vendég (családtag) vett részt ezen a könnyű túrán ezzel több mint 20 %-os volt a részvételi arányunk.
A gyors nevezés után megkerültük a Deseda tavat és tettünk egy kitérőt az arborétumba is.
A magas vízállás miatt itt-ott volt egy kis dagonya de ez mit sem rontott a csapat hangulatán.
Az út mellett több helyen almát szedhettünk, valamint a kitartóbbaknak a vacsorára való keszeg beszerzésére is volt lehetősége :-)
A cukorgyárnak is próbáltunk besegíteni, hátha olcsóbb lesz a cukor ha felszedjük a répát a régi de jól bevált módszerrel.
A túra után ismét felöltöztette a résztvevőket a rendező egyesület.

Kellemes túra volt, köszönöm, hogy velem tartottatok és köszönjük a rendezést.


Deseda körtúra.


2011. szeptember 22., csütörtök

Balaton körtúra 13. szakasz

Keszthely - Fenékpuszta - Balatonszentgyörgy

Az autómentes nap alkalmából ezen a napon a forgalmi engedély felmutatásával ingyenesen lehetett vonatozni. Ezt a lehetőséget nem hagyhattuk ki így egy olyan szakaszt választottam ki a Balaton körtúrából ahova jó a közlekedés és jó messze is van. 11-en jöttünk össze Keszthelyen a vasútállomáson és indultunk neki ennek a szakasznak.
A város múzeuma mellett elhaladva NY-i irányban a nevezetes fenyő sort céloztuk meg. Egy kis kutyatemető mellett elhaladva gyorsan ki is értünk ebbe a szép fasorba és ezen haladtunk egészen Fenékpusztáig. Útközben Szendrei Júlia szülőházánál álltunk meg egy kis időre, zárva volt így csak kívülről néztük meg és elkészítettük az igazoló fotókat.
Nagy szemét hegyek mellett értük el a pusztuló Fenék kastélyt és a mellette található Valcum Castrum római romokat. Körülnézve és megszemlélve a romokat indultunk is tovább ekkor már aszfalton azaz a Balatoni kerékpáros útvonalon.
A közelben található 400 éves Vámház kocsmánál sikeresen frissítettünk, megnéztük az épület díszítését és a kiállított történelmi relikviákat majd indultunk tovább Balatonszentgyörgyre. A települést teljesen keresztbe gyalogoltuk és kimentünk egészen a Csillagvárig hiszen ez fotós ellenőrző pont is egyben, és mint látnivaló sem kifejezetten elhanyagolható.
Itt is lehetőség volt frissülésre és különböző ételek fogyasztására is, néhányan éltek is a lehetőséggel.
A Csillagvártól vissza sétáltunk Balatonszentgyörgyre a vasútállomáshoz és természetesen vonattal utaztunk haza. Szép ez a szakasz, van bőven látnivaló is benne csak sok az aszfalt.

Még több fotó, katt a kis képre.


Balaton körtúra 13. Keszthely - Balatonszentgyörgy.

2011. szeptember 12., hétfő

Deseda arborétum

Kaposvártól északra található hazánk leghosszabb mesterséges tava a Deseda. A tavat a hasonló nevű patak völgyzáró gáttal történő elgátolásával duzzasztották fel 8 km hosszúságban, 1975-ben.
A tó és erdővel tarkított környezete a kirándulóknak és a vízi sportok szerelmeseinek egyaránt kellemes időtöltést nyújt. A Toponárhoz közeli részét főként a fiatalok, a sportolást és a strandolást kedvelők látogatják, míg a Magyaregrest és Somogyaszalót érintő partszakasz a csendet, nyugalmat keresők pihenőhelye.
Halállománya – melyben a magyarországi őshonos halfajok találhatók – elismert horgászparadicsommá tette a tavat.
A Deseda-tó mellett egy tájidegen akácos területen 28,7 hektáron arborétumot telepítettek 1978-ban. Az arborétumban szinte minden hazai fafaj megtalálható, a telepített lombos fák fajszáma 73, a tűlevelűeké 38, utóbbiak főleg exóták. Az arborétum egyik sétaútja (1,4 km) közvetlenül a vízpart vonalát követi, a másik (1,7 km)körsétaút-szerűen kanyarog a facsoportok között. A fiatal arborétumban tájképi szempontból impozáns látványt nyújtó tűlevelűeket, hamis ciprusokat, tujákat és jegenyefenyőket sorokban és csoportosan ültették. A külhoni fajok mellett a hazai lombhullató fáink – ezüsthárs, bükk, nyír – is helyet kaptak.

Még több fotó, katt a kis képre:

2011. szeptember 3., szombat

CSISZTA 20

A ZÖLDGÖMB SPORT KLUB TÚRÁINAK SZELLEMISÉGE

1. A teljesítménytúrázás, mint a természetjárás egyik ága, a felkészült, sportosabb életvitelű túrázók tevékenysége. Amikor egy túrázó egy teljesítménytúrára jelentkezik, akkor tisztában van azzal, hogy a túra teljesítéséhez magasabb szintű szellemi és fizikai erőfeszítésre van szükség, mint egy kötetlen kirándulás esetén.
A Zöldgömb Sport Klub túráinak célja ennek a szellemi és fizikai erőfeszítésnek az elősegítése. A szellemi erőfeszítés, a helyes útvonal és az ellenőrző pontok megtalálása éppen olyan fontos, mint a fizikai erőfeszítés, azaz a túratáv teljesítése. Ezért túráinkon az általunk megadott információk csak annyi ismeretet tartalmaznak, amennyi a túra teljesítéséhez feltétlenül szükséges, de még nem teszik szükségtelenné a túrázók szellemi erőfeszítéseit.
Úgy gondoljuk, hogy a teljesítmény értékét jelentős mértékben a fizikai és szellemi erőfeszítés nagysága határozza meg. Ennek az erőfeszítésnek a létrehozásához szeretnénk túráinkkal is hozzájárulni.


Kis sorban állás után 8-kor sikeresen neveztünk, - 800 Ft, kicsit drága.

Időjárás: reggel kellemesen meleg, később túlzottan meleg.
A túra leírása:
Megettük Anita sütijét.
Mentünk D-felé 3 km-t egyenesen a kisvasúti síneken és
Zsuzsáéknál pecsételtünk az 1.-es ponton.

Balra fordultunk és mentünk 3 km-t földúton, majd jobbra fordultunk és
mentünk 3 km-t murvás úton és pecsételtünk a 2.-es ponton, azaz Csisztapusztán.

Itt volt sör, kávé, sör, lángos, sör, jégkrém, sör vásárlási
lehetőség, majd balra fordultunk és ismét a vasút nyomvonalán mentünk 3
km-t, közben egyszer a sínekkel együtt jobbra, balra, jobbra fordultunk.
Ezután irányváltás nélkül mentünk még 4 km-t földúton, majd a csatorna előtt jobbra fordultunk és 2 km mentünk a célig azaz Imremajorba, ahol Gabi leigazolta a beérkezésünket.

Innen több variációban lehetett visszajutni Balatonfenyvesre, gyalog
(elvetettük), bérelt autóval (szerencsére a sofőrt nem tudtam előkeríteni),
kisvonattal ami bár dugig volt de szépen visszarepített bennünket a
Rajthelyre. Köszönet Anettnek, hogy szólt! Balatonfenyvesen ismét sorban
állás és megkaptuk a kitűzőt és Oklevelet, majd aki megdolgozott érte itt
vehette át az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója kupát

A menü zsíroskenyér hagymával, szörp (darázzsal) és víz.
Fogyasztottunk elég rendesen!
A Csiszta túrák ezévben bekerültek a kupa sorozatba így a megszokottnál sokkal többen vettek részt rajta, az útközben hallott véleményeket nem idézem, fölösleges. Talán érdemes lenne átgondolni, hogy beleillik e a kupa túrák sorába.
A túra nem jelzett utakon vezetett, itt-ott gazos volt, néhol nagyon gazos, de hát ilyen a kisvasút - sajnos pusztul.
Minden ponton volt személyzet köszönet ezért a besegítő sporttársaknak!
Köszönjük a túrát!


Csiszta 20.