2011. október 31., hétfő

Fekete harkály tanösvény - ősz.

Már többször jártam itt, közel van, de ilyen szép napos őszön még nem. Valójában már nagyon húzta a hátizsákomat az a két geocoin amit korábban találtam ládákban és gondoltam legalább az egyiktől megszabadulok. Így is történt , de közben az erdő őszi színei és a szép nagy őzlábgombák is jelentősen hozzájárultak a hangulat fokozódásához. Finom volt.
Aki nem járt még ezen a kicsi de hangulatos tanösvényen szakítson rá időt, megéri.


Fekete harkály tanösvény

2011. október 29., szombat

Túra a Hármashatáron

A TTSE túrája kapóra jött hiszen még nem jártam ezen a nevezetes helyen pedig közel van.
Balázs vezetésével szép napos időben, gyönyörű őszi terepen nagyon kellemes , és hangulatos túrán vehettem részt. Sásdi átszállással autóbusszal utaztunk Jágónakra, itt kellően felhangolódtunk és egy lendülettel elértük a Hármashatár Emlékoszlopot. A piros sáv jelzés eddigi szakasza erősen megkopott és ritkás, a Somogy megyei szakasz a továbbiakban szinte teljesen új. Itt a GCSTBM geoládát is megkerestem, megcsodáltuk a pottyantósba épített hatalmas darázsfészket, majd a szalacskai erdőkön keresztűl a Szent Antal kápolnát vettük célba. Itt új irányt keresve sikerült egy nyitva lévő pincét találni és természetesen a gazda büszkén kínálgatta saját termésű borát is, mi pedig nem akartuk megsérteni :-). A borozgatás után lesétáltunk a pusztuló Vadaskert településre és onnan autóbusszal érkeztünk vissza Kaposvárra.
Köszönöm a túrát!


Jágónak:
Lakossága magyar, többségében római katolikus vallású. A település egyetlen történeti emléke a falu határában található Daruvár maradványa.
Az 1750-1800 közötti betelepítések nyomán a falu lakosságának a fele sváb lett. Az 1800-as években kezd a lélekszám növekedni, a faluban megindul a fejlődés, és 1941-re a lélekszám eléri az 1100 fõt. A második világégést követően, 1946-ban a német nemzetiségű lakosokat kitelepítik, helyükre a Felvidékről és a környező szőlőhegyekből magyarok költöztek. A lakosság száma az elmúlt 60 évben jelentősen lecsökkent – 1996-ban 342-en, napjainkban már csak 292-en élnek a faluban. A korábban baranyai település 1975-től tartozik Tolna megyéhez.

Hármashatár:
Az emlékmű a három dél-dunántúli megye közös pontjánál áll; a kőben szegény környezet (Zselic) hagyományainak megfelelően keményfából kifaragva a N 46° 17,745' E 18° 3,179' 220 m pontnál. Az emlékművet 1998-ban emelték, egyúttal egy szerény pihenőhelyet és kilátót is kialakítva, ahonnan a hegytető fennsíkján túl gyönyörű kilátás nyílik a Mecsek hegyeire.

Szalacska: (Erről a szép és történelmében gazdag területről már sokszor írtam, ezúttal egy régi monda alapján egyik érdekességét ismertetem

Szalacska Kóbi-lik

Szalacska egy őskori földvár , ami már ezer éve csak szőlőhegyként funkcionál, de a róla szóló történetek ásatási anyagok, leletek terjedelmes múltra engednek következtetni.
A szalacskai Kóbi-lik (mint minden más szalacskai emlék) történetét jórészt csak az öregek elbeszéléséből tudjuk összerakni.
Az elbeszélések szerint a földvár északi oldalán nyílott egy földalatti (nyílás, folyosó, barlang ) bejárata melyet pár száz éve találhatott meg egy Kóbi (becenevű) kanász , ki a disznókat legeltetve véletlenül beszakadt ebbe lyukba. Igen nehezen ,sokára tudott csak segítséggel kiszabadulni . A nyílás újkori elnevezése tehát innen eredhet.
Ezen kívül a Kóbi-lik történetéről Pallósi József (helytörténeti gyűjtő ír, Nagy Káró bácsi elmondása alapján) :

„1937-ben a Nemzeti Múzeum Szalacskán a gazdasági szőlőben ásatást akart végezni, amit Bíró István bérlő nem engedett meg, így abba maradt. Azonban a kíváncsiság tovább furdalta az oldalát, Kaposkeresztúri embereket fogadott és elkezdett ásatni a szőlőbe a sperjer részen közép tájon. A vár északi oldalán két luk van mely egy alagútnak a nyílásai ,a két nyílás bent találkozik. Beküldtek rókázó foxit a lukba (mivel a nyílás keskeny és beomlott volt), amely 7 napig volt bent, ugatását a földön keresztül a kápolnáig hallották, ez indította el a gondolatot az ásatásra. Azt beszélték abban időben , hogy az alagútban van aranyból egy ökrösfogat és erre már a múltban is sok embernek fájt a foga, megpróbálták az ásást, de eddig még mindenki megunta és abbahagyta. Ezt tette Bíró István bérlő is. Látta, hogy az ásatás sokba kerül és mint haladtak lefelé egyszer csak beszakadt a föld, eltalálták az alagutat, de miután az összetartó földet leszedték róla lejjebb a föld homokos volt és beomlott. Így abba hagyták az ásást, ma is így van. Azt hallotta az öregektől, hogy ez az alagút a hátsó csillei erdőben, a sapkatőttésnél, ahol a sírhalmok vannak amit Erdők várának neveznek ott ér ki valahol. Olyan szájbeszéd is volt , hogy a baranyajenői erdőben van egy kitéglázott bejárata. Mások szerint Gödreszentmárton községen kívül Baranyajenő felé menet volt 3 ház az egyik csárda volt. Lityóki csárdának nevezték, ennek a pincéjébe érne ki. Ebben a csárdában sokat mulatott Patkó Bandi betyár, fokosának a mestergerendába vágott helyét még ma is láthatni, ha közben mióta én nem láttam az épületet lebontották volna.”
Van olyan feltételezés is , hogy az alagút időszakonként több funkciót is betöltött, nem csak katonai védelmi célokat. A római korban a köztársaság válsága idején az emberek tömegesen fordultak el a hivatalos államvallástól, és titkos vallási társaságokba tömörültek. rituális szertartások színhelye is lehetett (pl. Mitrász kultusz).
Jelenleg a Kóbi-lik szalacskai bejáratai már nem láthatóak, mivel a TSZ idejében földmunkagéppel útépítés közben betolatták.

Forrás: Szalacskai Borbarát Egyesület



Hármashatár.

2011. október 13., csütörtök

OKT Zemplén

Hosszú előkészítés után végre eljött ez a nap és nekivágtunk a számunkra legtávolabb lévő OKT szakasz, a Zemplén bejárásának. 12 fős csapatunkat Feri a sofőrünk és az Ő Ivecoja juttatta el nagy biztonsággal és kényelmesen erre a ’másfélmilló méteres’ utazásra. Az időjárásra sem lehet panaszunk, hiszen végül is mindenben volt részünk de semmi nem zavarta a jókedvű túrázásunkat.
Szállásunk végig Hollókőn volt a Holló Panzióban , vacsoránkat pedig a Balkon Büfé konyhája biztosította.
Az első napi 500 km buszozás után Makkoshotykán kezdtük meg a gyaloglást és a délutáni órákban sok szalamandrával és az öreg Rákóczi-fával is találkoztunk miközben kóstolgattuk a Zemplén ízét, zamatát. Országunk ezen K-i szegletében kb. fél órával korábban sötétedik és bizony a hőmérséklet is kevesebb itt a hegyek között mint az otthoni környezetben így nagyon jólesett amikor meleg szobák vártak ránk szállásunkon.
A második napot a várak tették színessé, Regéc magas várához felkapaszkodtunk, csodáltuk a kilátást és a romokat majd a hegyről leereszkedve az Arka-patak sziklás völgyében vezetett utunk. Sokan hoztak csizmát, és egyéb speciális vízjáró eszközöket de szerencsénkre a vízszint mind a 13 gázlón alacsony volt a köveken biztonsággal és száraz lábbal át tudtunk kelni. Mogyoróska, Arka nagyon szép hegyi falucska, majd országúton vezet tovább Boldogkőváraljára a kéktúra ahol ismét a hatalmas várfalak és a tájház látogatása zárta a napot. A nyáron voltam a várban így most inkább kívülről jártam végig.
Harmadik napunkon volt a leghosszabb a táv és a legtöbb a szintemelkedés, reggel csendesen pálinkázva készülődtünk erre a várhatóan nehéz napra, de jó volt az első két nap bemelegítésnek és minden gond nélkül és meglepően könnyen jártuk végig a Zemplén Ny-i gerincét több gyönyörű szikla alakzattal , csodálatos kilátással és persze az őszi erdő minden szépségével. Éjszaka egy zápor vonult át szállásunk felett de a terepen ennek nyomát sem láttuk.
A negyedik nap sötét fellegekre ébredtünk és ezek a felhők el is kísértek bennünket ezen a napon. A hutás vidék volt terítéken, hegyek, völgyek, szurdokok és ösvények tették érdekessé a természeti látnivalókat. Nagyhuta felett az erdőben távoli asszonykórust hangjait hallottuk , találgattuk is, hogy mi lehet, misének hangos, kocsmai nótázásnak túl nőies, de aztán mindenre fény derült amikor a település első ízben megrendezett Szlovák kisebbségi találkozójának közepére cseppentünk. Az eső is elég jól rákezdett így mi is behúzódtunk az ünneplők közé. Ebben a kis faluban aztán olyan vendéglátásban volt részünk amilyenben talán utoljára Rockenbauer Pálnak és csapatának volt része.
A helyi drótostót nótáját ugyan nem értettük de a krumplis lángos, a finom pörkölt és a helyi pálinka igencsak jólesett, elég sok időt töltöttünk itt el de aztán menni kellett tovább a huták elfogytak és Bózsva hatalmas sziklájához érkezve már az eső is elállt így mindenki fel tudott mászni erre a hatalmas sziklára is. A nap során még megnéztük a helyi háziállat specialitásokat amit mifelénk dámszarvasnak ismernek majd egy közúti elterelés miatt kissé megkésve de ezen a napon is sok élménnyel gazdagodva értünk vissza Hollóházára.
Az ötödik nap volt talán az amikor szabályosan halmoztuk az élvezeteket hiszen a fagyos reggelen a lankásabb oldalon kapaszkodtunk fel a Nagy Milic 896 m-es csúcsára , az éjjel esett hó nem volt zavaró - felfelé. Vidáman értünk a csúcsra, ahol Kati és Éva saját recept szerint készített forró és ’érdekesen ízesített’ teájával melegítettük fel magunkat. A csúcson álló obeliszk néhány m-re a határtól szlovák területen áll, talán ezért csak az ő címerük van rajta.
Aztán megkezdődött az ereszkedés a csúcsról ez volt a 6 napos túra legnehezebb szakasza , ugyanis a D-i oldalon is kb. 600 m-ig megmaradt a fagyos hó ami nagyon meredek ösvénnyel párosulva igencsak megnehezítette az utat. De le értünk és egy kis erdészháznál már egész jó időben pihentük ki az ereszkedés fáradalmait. Attila és Renáta ezen a napon szemben túrázott velünk találkoztunk is, majd mentünk tovább Füzér felé. Ez volt a legmeredekebb várhegy de természetesen ide is felmásztunk, és az őszi színekben pompázó Milic-csoport a Hegyköz és a szikla csúcson álló vár is nagyon szép volt. Késő délután még egy kis múzeum látogatás és Hollóháza néhány más érdekessége is belefért az időnkbe, valamint ezen a napon feltölthettük porcelán készletünket is. A fárasztó nap után az ’utolsó’ vacsoránk kicsit hosszúra sikerült majd a szállásunkra vissza ballagva az SZKTE asszonykórusa és Zsuzsa tüzes vize volt segítségünkre a hangulat szinten tartásában.
Eljött az utolsó nap is amikor ismét beköltöztünk a buszba de a reggeli órákban még megnéztük Sárospatakon a Rákóczi várat és persze a nagyon szép és híres Vörös-torony sem maradt ki. Ezután pedig következett a ráadás túra hiszen a közelünkben volt a Zemplén egyik legérdekesebb és egyedi látnivalója a Megyer-hegyi Tengerszem és felhagyott malomkő bánya. Károlyfalváról támadtuk a hegyet és az erdei ösvényen gyorsan felértünk a csúcsra ahol először fentről csodálkozhattunk rá erre a függőleges sziklákkal határolt kis tóra. Leereszkedve pedig a hegybe vágott szűk bánya bejáraton a vízszintről is megnéztük ezt a nagyon látványos helyet.
A hegyről lemászva még nem volt vége a napnak ugyanis egy helybéli gazda jóvoltából megismerkedhettünk az aszú bor készítés elméletével. A kóstolás pedig mindenkit meggyőzött arról, hogy a Tokaji bizony nagyon finom bor! Be is vásároltunk rendesen.
Hazafelé ismét 8 órás buszozás várt ránk de Feri mindenkit biztonsággal hazaszállított és lassan rólam is legördült az a nagy kő ami az út elején bizony eléggé nyomasztó volt. Lehetetlen olyan programot és feltételeket biztosítani ami egy ekkora csoport számára egyformán és minden igényt kielégítően érdekes és elfogadható lehet 6 napon keresztül, de úgy érzem ezúttal nagyrészt sikerült. Ezúton is megköszönöm a csapat minden tagjának azt a sok türelmet, toleranciát, segítőkészséget és vidám hangulatot ami számomra és talán számotokra is széppé, emlékezetessé és érdekessé tette ezt a túrát!

Köszönöm, hogy velem tartottatok.

Hevesi Zoltán


Zemplén 1.nap

Zemplén 2.nap

Zemplén 3.nap

Zemplén 4.nap

Zemplén 5.nap

Zemplén 6.nap



Regéc vára



Valahol az erdőben



Nagyhutai drótostót



Határeset



Füzér és a Milic csoport



Indulj el egy úton