2011. január 8., szombat

Zamárdi IVV

Az év első túráján 45 természetbarát vett rész , ebből 19 egyesületi tagunk volt. Úgy tűnik, hogy van vonzereje a Mozdulj velünk! - felhívásnak hiszen nagyobb távolságokról is érkeztek természetjárók és jóval többen mint akik az IVV miatt voltak itt. Persze azért ez sem elhanyagolható, örültünk a fehérvári ismerősöknek! Az időjárás teljesen kora-tavaszi volt és talán ennek is köszönhető a szép részvétel. Érdemes megemlíteni, hogy Zamárdiban ugyanezen az útvonalon egy másik túra is volt kora délután, így lehet, hogy kissé ütköztek a programok. Mindenesetre mi többen voltunk. Négylábú barátaink is egész sokan voltak ha jól számoltam akkor 7-en kísérelték meg felébreszteni az összes Zamárdiban útba eső kutyatársukat.

A túra az idén használatba vett „permanens IVV” túra útvonalon haladt, mi otthonosan a fehérvári IVV vadászok pedig szorgalmasan keresték és írták a kódokat - még mind megvan. Nagyon dicsérték a kezdeményezést és elmondták, hogy a szomszédos Ausztriába gyakran kijárnak túrázni mert ott már sokkal több hasonló IVV útvonal található. A túra közben Anita jóvoltából ellátás is volt – almás pite - és sportszelet. Köszönjük!

A Vaskeresztnél rendeztük be az irodát, Zsuzsa beüzemelte a szép új IVV pecsétet és itt történt meg a Mozdulj velünk túra leigazolása is. Visszafelé sétálva megnéztük a Tájházat kívül és belül köszönet ezért Eszti néninek és Attilának.

A túra végén összefutottunk az akkor érkező Horváth Zoltánnal ( IVV Magyarországi vezetője) és Nejével, akik Tatáról érkeztek. Ők is végigjárták az útvonalat és a túrájuk végén begyűjthették az első Magyar permanenstúrás pecsétet is. Ezúton is köszönöm István segítségét, aki utánuk ment a bélyegzővel! A túra után telefonon beszéltünk és gratulált az egyesületnek a jó szervezésért és a szép útvonalért, valamint a mai túra lebonyolításáért! Nehezen és akadályokkal tűzdelve szerveződött ez a könnyű kis túra de most annál jobban sikerült.

Mindenkinek köszönöm aki segítségemre volt!




Permanens IVV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése